Az e heti plenáris ülésre az IMF/EU-delegáció várhatóan összeállítja a magyar kormány számára felteendő konkrét kérdéseket.

Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, a magyar delegáció tagja a pénteki tárgyalás után az MTI-nek elmondta, hogy az igen jól felkészült IMF/EU-delegáció a már lebonyolított 20-30 találkozón további ismereteket szerzett a magyar gazdaság részterületeiről. A delegáció tagjai konzultáltak többek között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve a főváros, valamint kereskedelmi bankok vezetőivel. Az IMF/EU-delegáció  jövő szerdáig folytatja magyarországi tárgyalásait.

A nemzetközi szervezetek képviselői a héten kedden kezdték meg megbeszéléseiket a magyar kormány tagjaival. 

A kedd délelőtti budapesti megbeszélésről a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium épületéből távozó Thanos Arvanitis, az IMF misszióvezetője és Iryna Ivaschenko, az IMF magyarországi képviseletének vezetője az MTI tudósítójának elmondta, hogy a tárgyalások befejezése után adnak tájékoztatást az egyeztetésekről. 

Az IMF delegációjával az egyeztetésre érkezett Barbara Kauffmann is, az uniós delegáció vezetője, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának főosztályvezetője, aki 2009-ben és 2010-ben is részt vett a nemzetközi szervezetek által Magyarországnak nyújtott hitelcsomaggal kapcsolatos vállalások felülvizsgálatában.

Magyar részről Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a főtárgyaló. Varga Mihály egy korábbi nyilatkozata szerint Magyarország egy körülbelül 15 milliárd eurós elővigyázatossági hitelkeretről szeretne megállapodni a nemzetközi szervezetekkel. 

Az IMF külkapcsolati igazgatója, Gerry Rice Washingtonban egy korábbi sajtóértekezleten bejelentette: a Nemzetközi Valutaalap készenléti hitelmegállapodásról fog tárgyalni a magyar kormánnyal. Hozzátette: az IMF tudomásul veszi, hogy a magyar kormány a készenléti hitelmegállapodást elővigyázatossági hitel gyanánt fogja kezelni.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetése a múlt kedd délután fogadta a IMF delegációját. A jegybankelnök kedd délelőtt az MNB épülete előtt más ügyben várakozó újságírók kérdésére elmondta: van mondanivalója az IMF delegációja számára, de ez nem az első tárgyalásnak lesz a kérdése. Megjegyezte, arról fog beszélni a delegáció tagjaival, amiről kérdezik.

Varga Mihály szerint az IMF-fel folytatott keddi első tárgyalási forduló nyugodt, tárgyilagos megbeszélés volt. A Figyelő csütörtöki számában közölt interjúban a tárca nélküli miniszter elmondta: abban állapodtak meg, hogy a tárgyalásokat menet közben nem kommentálják. A miniszter a lapnak adott nyilatkozatban közölte: két-három nap múlva már jobban kirajzolódnak az álláspontok, mielőtt pedig a jövő héten elutazna a delegáció, még tartanak egy záró egyeztetést.

A miniszter az IMF-fel és az EU-val megkezdett hiteltárgyalások eddigi menetéről elmondta: tárgyilagos megbeszélés keretében ismertették, hogy 2013-14-re milyen makropályát várnak, és az IMF, az Európai Unió és az Európai Központi Bank képviselői is elmondták, hogyan látják a helyzetet.  

A tárgyalásokról kifejtette: a IMF/EU-delegációnak összesen 50-55 találkozója lesz egy hét alatt különböző intézményekkel és a kormányzati hierarchia legkülönbözőbb képviselőivel. Az interjúban emlékeztetett: a parlament elfogadta a jövő évi költségvetést, és abban 1,6 százalékos GDP-növekedés szerepel.

Varga Mihály hozzátette: az az aranyszabály nem érvényes jelenleg, hogy a magyar növekedés a német gazdasági növekedés kétszerese. 

“Azt viszont feltételezem, hogy a magyar gazdaság, egy felzárkózó ország gazdasága, képes olyan ütemben bővülni, mint a német. Ez viszont reálissá teszi az 1,6 százalékot” – elemezte a miniszter.

Varga Mihály arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a tranzakciós adó kapcsán kizártnak tartotta, hogy abból engedjen Magyarország, mondván, országgyűlési döntés van róla, kiemelte: a magyar kormány nem engedhet ilyen kérdésekben, hiszen az a feladata, hogy a parlamenti döntéseket végrehajtsa. Csak akkor lehet ebben változás, ha a törvényhozás megváltoztatja az adott törvényt.

Vannak olyan kérdések, amelyekről van parlamenti döntés, de a megvalósítás a kormányra van bízva, ebben van mozgástér – tette hozzá. 

Arra a felvetésre, hogy valóban három évre 15 milliárd eurónyi hitelt szeretne a kormány, aláhúzta: “ez nem kormányálláspont, ezt én nyilatkoztam, abból kiindulva, hogy a piaci várakozásokhoz ez van legközelebb”.

Az IMF-fel kötendő megállapodás nyilvánosságáról elmondta: “Vannak olyan titkos záradékok is, amelyek soha nem kerülnek nyilvánosságra. Mi ellenben csak olyan megállapodást tudunk elfogadni, amelynek nincs semmilyen titkos része. Ha megvan a megállapodás, akkor nyilvánosságra fogjuk azt hozni.”

Láthatóan mindkét fél a megegyezésre törekszik – mondta Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerda este az MTI-nek, miután délután az IMF/EU-delegációval tárgyalt a minisztériumban. 

Tarlós István főpolgármester csütörtökön a budapesti közösségi közlekedés középtávú finanszírozásáról, a városüzemeltetési struktúra átalakításáról, illetve a BKV járműállományáról tájékoztatta az IMF és az EU delegációját. A találkozót után Tarlós István szólt arról: kérte, a delegáció támogassa, hogy a főváros kapjon haladékot az előző városvezetés és közgyűlés szocialista és szabad demokrata többsége által a 4-es metró uniós támogatásának részeként vállalt dugódíj ügyében.