A Kúria elnökhelyettesévé nevezte ki Kónya Istvánt Áder János köztársasági elnök augusztus 1-jei hatállyal – olvasható a Magyar Közlöny szerdai számában.

Kónya Istvánt a Kúria elnökének javaslatára nevezte ki hat évre a köztársasági elnök július 19-ei keltezésű, szerdán kihirdetett határozatával. Július elején a Kúria teljes ülése nagy többséggel támogatta Kónya István kollégiumvezető elnökhelyettesi pályázatát, Darák Péter, a Kúria elnöke ezután javasolta az államfőnek a kinevezését. A legmagasabb bírói fórum elnökhelyettese ellátja a Kúria elnöke által rábízott feladatokat, és teljes jogkörrel helyettesíti őt távollétében, akadályoztatása esetén.

Kónya István 1954-ben született Budapesten, 1979-ben diplomázott az ELTE-n, 1981-től Szegeden, Debrecenben és a fővárosban ítélkezett katonai, közlekedési, élet, hivatal és vagyon elleni bűncselekmények ügyében. 1991-től a Legfelsőbb Bíróság bírája, 2000-től tanácselnök, 2002-től pedig a büntető kollégium vezetője. Emellett tudományos és oktatói tevékenységet is folytat, tagja a szakvizsgabizottságnak, társszerzője a büntetőjogi és a büntetőeljárási kommentárnak.