Holnap kihirdetik a Hivatalos Lapban az új európai uniós szabályokat, amelyek célja, hogy kevesebb jogi fejtörést okozzon egy másik uniós tagállamban tulajdonnal rendelkező családtag elhalálozása.

Ez azt jelenti, hogy az említett szabályok uniós jogszabállyá válnak. Az Európai Bizottság által javasolt, az Unión belüli öröklésre vonatkozó új rendeletet az uniós tagállamok a múlt hónapban fogadták el hivatalosan. A szabályozás megkönnyíti az európai polgárok számára a nemzetközi végakarat vagy örökség jogi kérdéseinek intézését. A szabályok jogbiztonságot nyújtanak a nemzetközi öröklésben érintett európai családoknak, akiknek száma évi 450 000-re tehető. Mivel több mint 12,3 millió uniós polgár lakik másik uniós országban, a szabályok valószínűleg jóval több embert érintenek. A tagállamoknak mostantól három év áll rendelkezésükre ahhoz, hogy az új uniós szabályok érvényesülése érdekében kiigazítsák nemzeti jogszabályaikat. 

Miután megkönnyítettük az Unión belüli válási ügyekben érintett párok helyzetét, most ugyanezt tesszük azon családok esetében, akiknek egyik szerettük elvesztésének jogi következményeivel kell megbirkózniuk.” – nyilatkozta Viviane Reding bizottsági alelnök és a jogérvényesülésért felelős uniós biztos. „Az egyes uniós országok eltérő öröklési szabályai miatt jogi útvesztő alakult ki. A mostani jogszabály révén egyszerűsítjük az eljárásokat, és jogbiztonságot nyújtunk a polgároknak. Az uniós szabályozással megkönnyítjük annak megállapítását, hogy az egyes ügyekben melyik ország joga irányadó. Ez csupán egy példája annak, hogyan dolgozik az Európai Unió azon, hogy megoldja az európai polgárok mindennapos jogi problémáit, és pénzt takarítson meg számukra.

Az új jogszabály jelentősen egyszerűsíti a nemzetközi öröklés lebonyolítását azáltal, hogy egyetlen kritérium – az elhunyt szokásos tartózkodási helye – alapján határozza meg a joghatóságot és a határon átnyúló ügyekben alkalmazandó jogot. Ez azt is lehetővé teszi a polgárok számára, hogy teljes körű jogbiztonság mellett előre gondoskodjanak az öröklésükről. A jogszabály emellett bevezeti az európai öröklési bizonyítványt, amely egyéb formalitások nélkül is érvényesíthetővé teszi az örökösi és hagyatéki vagyonkezelői jogállást az Unió egész területén. Ez jelentős előrelépést jelent a mostani helyzethez képest, amelyben a polgárok csak rendkívül körülményesen érvényesíthetik ezeket a jogokat. Gyorsabb és olcsóbb eljárások jönnek létre, amelyek időt és jogi költségeket takarítanak meg az emberek számára.

Előzmények

2009. október 14-én a Bizottság rendeletjavaslatot fogadott el a nemzetközi öröklés egyszerűsítéséről. A rendelet alapján egyetlen kritérium – az elhunyt szokásos tartózkodási helye alapján – határoznák meg az Unión belüli öröklés esetében illetékes joghatóságot és alkalmazandó jogot. Mindazonáltal a külföldön élő polgárok, ha kívánják, teljes hagyatékukat az állampolgárságuk szerinti jog hatáskörébe utalhatják. Tehát egy Portugáliában élő német nyugdíjas például a német jogot is választhatja, amikor megtervezi az öröklését.

Az Európai Parlament Jogi Bizottsága és az Európai Parlament plenáris ülése 2012 márciusában szavazott a jogszabálytervezetről szóló jelentésről. Az EU Tanácsában képviselt uniós tagállami kormányok végül 2012. június 7-én fogadták el az új jogszabályt.

A rendeletnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő holnapi kihirdetése az uniós polgárok jogainak javítására irányuló folyamatos európai bizottsági erőfeszítések részét képezi. Május 9-én a Bizottság elindította a polgárok jogaira vonatkozó nyilvános konzultációt, amelynek célja annak megállapítása, hogy milyen problémákkal szembesülnek még mindig a polgárok, amikor Európában utaznak, vagy például interneten keresztül vásárolnak. A konzultáció szeptember 9-ig tart, az eredményeket az uniós polgárságról szóló 2013. évi jelentésben teszik majd közzé a jövő év májusában.