Jóri: továbbra is jogellenes a szociális konzultációval kapcsolatos adatkezelés, meg kell semmisíteni a visszaküldők adatbázisát

2012.07.30. Jogi Fórum

Pénteken az MTI híradása szerint megsemmisítették a Szociális Konzultáció utolsó papíralapú kérdőíveit, amely eseményen az ún. "Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság" elnöke is részt vett. Dr. Jóri András volt adatvédelmi biztos a történtekkel kapcsolatban leszögezi: az általa korábban hozott határozat nem csak a kérdőívek, hanem a visszaküldők adatait tartalmazó elektronikus adatbázis megsemmisítésére is kiterjedt.

Ez azonban nem történt meg, mivel a határozatot az ún. "NAIH" jogellenesen "módosította", ezáltal megmentve a KEK KH rendelkezésére álló elektronikus adatbázist, amely a visszaküldük elérhetőségét tartalmazza.

Dr. Jóri András emlékeztet arra: maga a tény, hogy a korábbi adatvédelmi hatóságot a kormányzat kezdeményezésére megszüntetik, létrehoznak egy újat, és ez az új hatóság a korábbi határozatát -- jogellenesen -- módosítja, sérti a mindenkori adatvédelmi hatóság függetlenségét, és ütközik az európai joggal. Az Európai Bizottság a közelmúltban benyújtotta azt a keresetet az Európai Bírósághoz, amely rámutat az adatvédelmi felügyelet átszervezésének és az ún. "NAIH" elnöke kinevezésének jogellenességére.

 
  • kapcsolódó anyagok
ADATVÉDELEM
NAIH