Várhatóan két hét múlva készül el a Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásával gyanúsított P. László elmeállapotáról szóló szakvélemény

Kedden az M1 esti Híradójában hangzott el, hogy igazságügyi elmeorvosi szakértők vizsgálják P. Lászlót, a Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított férfit. A vizsgálat eredménye várhatóan két hét múlva lesz meg – tették hozzá. Ekkor derülhet ki, hogy befolyásolta-e a férfi tettét kábítószer vagy alkohol. 

Bándy Kata, 25 éves rendőrségi pszichológus július 8-án hajnalban egyedül, gyalog indult el haza egy pécsi sörözőből, de az otthonába nem érkezett meg. Holttestét július 11-én délután találták meg a pécsi Délibáb utcában, egy bokros területen. A rendőrök a helyszíni szemle során megállapították az idegenkezűséget, és a nyomozást aljas indokból elkövetett emberölés miatt rendelték el.

Július 14-ére azonosították a gyanúsítottat, P. László személyében. Egy napon át üldözték, majd július 15-én fogták el. Július 17-én P. László a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott hétórás kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Másnap a Pécsi Városi Bíróság aljas indokból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

Dakos József, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője július 21-én tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a férfi egyedül követte el tettét. A rendőrség szerint a Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított, 26 esztendős P. László gyalogosan közlekedett, a lánnyal a háza előtt elegyedett szóba, majd a gyilkosság helyszínéig követte őt. A nyomozók eddigi megállapításai szerint a gyilkos megfojtotta a lányt, majd megpróbálta eltüntetni a holttestet.

A gyanúsított a rendőrségi vallomása szerint szintetikus kábítószert fogyasztott a tett éjszakáján, és a drogra alkoholt ivott – mondta Dakos József, aki szerint ezért megkérdőjelezhető a férfi reális helyzetértékelése.

A rendőrök P. László teljes kapcsolati rendszerét feltérképezték, és nyolc poligráfos vizsgálatot végeztek. Dakos József nyomatékosította: J. Olivért, P. László rokonát többször is kihallgatta a rendőrség, és poligráfos vizsgálatnak is alávetette. A vizsgálatok eredménye és alibije miatt kizárták a gyanúsítotti körből.

A nyomozati munka további részleteivel kapcsolatban Ambrus Ágnes bűnügyi igazgató azt mondta: szakértői véleményekre várnak még, nagy változásokra nem lehet azonban számítani. Arra, hogy megerőszakolták-e a lányt, szintén szakértő ad választ.