Az ombudsman álláspontja szerint az általános forgalmi adó jellegéből az következik, hogy ha a magánszemély vagy a gazdasági társaság nem a gazdasági tevékenysége keretében, illetve annak segítése érdekében használja fel a telefonszolgáltatást – ilyen különösen a szerencsejáték-, szex-, társkereső és más emelt díjas szolgáltatások igénybevétele -, akkor e körben ne élhessen az adólevonás jogával.

Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa csütörtökön közleményben tájékoztatta az MTI-t a gazdasági társaságok és dolgozóik által igénybe vett telefonok használati díja áfa-tartalmának levonásával kapcsolatos sajtóhírek alapján folytatott előzetes vizsgálata megállapításairól. A közlemény szerint az emelt díjas szolgáltatások igénybevételének kiszűrése jelen pillanatban csak az adólevonás jogszerűségét, vagyis a hívások üzleti célját igazoló, a szolgáltató telefontársaság által kérésre megküldött részletes száma alapján történhet.

Az ombudsman jelzi: az adóhatóságtól kapott tájékoztatás szerint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) sem eddig, sem ezt követően nem ellenőrzi, hogy ki vagy kik állnak az egyes hívások mögött, mint ahogyan azt sem ellenőrzi, hogy a gazdasági társaság tevékenysége keretében, illetve annak segítése érdekében használták-e a telefonszolgáltatást.

Az országgyűlési biztos megállapítása szerint ugyanakkor azonban a nyilvánvalóan nem a cég gazdasági tevékenysége érdekében igénybe vett szolgáltatás áfa-tartalma visszaigénylésének és ezzel az adóbevétel jogellenes megrövidítésének megakadályozása az APEH-nak az adózás rendjéről szóló törvényen alapuló joga és egyben kötelessége. A közlemény szerint az APEH-től kapott tájékoztatásnak ellentmondó beadvány eddig nem érkezett az országgyűlési biztoshoz.