2012 februárjában elsőként vett részt magyar csapat a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara Mediációs Versenyén. Az ELTE csapatának tagjaival (Bakonyi Veronika, Baranya Dániel, Koller Kármen Csenge, Nagy Péter Dávid, Szigeti Flóra) nyár elején beszélgettünk.

Idén hetedik alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) egyhetes, a világon egyedülálló kereskedelmi tárgyú Mediációs Versenyét. Össze tudnátok röviden foglalni a verseny menetét, el tudnátok mesélni, hogyan zajlik egy hasonló színvonalú megmérettetés?

 

  • A verseny során a négyfős csapatokból 2-2 fő csap össze. A két csapattag közül az egyik az ügyfél (egy nemzetközi vállalat vezetője), a másik pedig a jogi képviselő szerepében vesz részt a mediációs eljárásban. A megmérettetés neve kissé félrevezető, hiszen nem mediátorokként, hanem a közvetítő eljárás „használóiként” kell minél jobban szerepelni a résztvevőknek. A párizsi szóbeli nemzetközi döntőt megelőzően a csapatok tárgyalási stratégiáját tartalmazó mediation plant januárig kell elküldeni a zsűrinek. A mi csapatunk a Párizsban UC Hastings College of Law (USA), az Instituto Tecnológico de Estudios Superiores de Monterrey (Mexikó), a Faculty of Legal, Political and Social Sciences (Tunisia) és a School of Excellence, Tamil Nadu Dr. Ambedkar Law University (India) csapataival tárgyalt.

Milyen esetekről van szó?

 

  • Az ÁJK-n nemzetközi kereskedelmi jogi eseteknek hívnánk őket, azonban fontos distinkció, hogy a mediáció során nemigen alkalmazunk néhány CISG-s alaptétel kivételével anyagi jogot. Az eseteket (a selejtezőkben négyet, a középdöntő és a döntők során 2-2-t) „general information sheet” és „confidential information sheet” formájában kapják meg a szembenálló csapatok; előbbit mindketten, utóbbi pedig különböző információkat rejt az egyik fél üzleti, magánéleti preferenciáiról, az elérendő célokról, olyan körülményekről, amelyekről csak neki van tudomása.

Ha nincs jog a versenyben, miért érdemes joghallgatóknak indulni? Melyek egy hasonló verseny legfontosabb előnyei? Miért ajánlanátok e versenyt hallgatótársaitoknak?

  • Az ELTE hallgatói immár hagyományosan indulnak minden tanévben a legkülönbözőbb országos és nemzetközi perbeszédversenyeken. Ezek legtöbbje tárgyi tudást és retorikai készségeket igényel, alapvetően perbeli szerepekre, nagyközönség előtti felszólalásokra készítenek fel. Ezzel szemben a mediációs versenyen való részvétel az üzleti élet, a nemzetközi kereskedelem, az ügyfél képviseletére, az ügyfelek motivációjának, a kereskedelmi élet preferenciáinak és ebből a szempontból a jogon kívüli, a való életben gyakran a joginál hangsúlyosabb üzleti gondolkodásmód megértésére ösztönöz. A verseny elsősorban arra tanítja meg a hallgatókat, hogy hogyan használják a rendelkezésre álló tényeket és érveket, segít megérteni mi a különbség jog és tény (law; fact) között. Természetesen a verseny rendelkezik minden csábítással, amivel a perbeszédversenyek is általában: így minden este Párizs egy-egy reprezentatív épületében ismerkedhetnek meg a versenyzők hasonló érdeklődésű diákokkal, világranglistákon vezető ügyvédi irodák ügyvédeivel, adótanácsadó cégek szakembereivel és professzionális mediátorokkal a világ minden csücskéből. A 2012-es verseny résztvevői között szerepelt a Singapore Management University csakúgy mint a Harvard csapata, a szponzorként pedig nem kisebb nevek támogatták az eseményt mint a Jones Day, a Hogan Lovells, a Clifford Chance, a White & Case, a Gide Loyrette Nouel és a KPMG, hogy csak párat említsünk.

Hogyan zajlott a versenyre való felkészülés és a szervezés ?

  • Mi ebből a szempontból speciális helyzetben voltunk, mert már régóta ismerjük egymást. Tekintettel arra, hogy elsőként indult csapat ezen a versenyen az ELTÉ-ről, és egyáltalán Magyarországról, a szervezés, felkészülés, forráskeresés (és -találás) az egyetemi keretektől elszakadva, de az Egyetem segítségével zajlott. Itt ragadnánk meg az alkalmat, hogy megköszönjük a segítséget a Párizsi Magyar Intézetnek, Dr. Király Miklós Dékán Úrnak, Dr. Sonnevend Pál Dékánhelyettes Úrnak, Dr. Somssich Réka Tanárnőnek és a HÖK-nek, akik nélkül nem lett volna lehetséges az indulás, és mindazoknak, akiket nem sorolhatunk fel, de egyengették ezt a projectet! Abból indultunk ki, hogy az adminisztráció és egy ismeretlen versenyre való felkészülés nagyon sok energiát fog felemészteni, ezért olyan csapat indult, aminek a tagjai már évek óta ismerik egymást, – ez egyben azt jelenti, hogy a csapatmunkával nem lehetett probléma. A felkészülés szakmai része során megismerkedtünk a mediáció alapjaival, a mediátor szerepével. A verseny speciális szabályai és pontozási kritériumai azonban többletfelkészülést igényeltek, ebben a szabályzat elmélyült tanulmányozása és 2011-es berlini Humboldt Egyetem csapatának felkészítője segített, akitől hasznos tanácsokat kaptunk arra nézve, hogy mit is figyel kiemelten a zsűri. A felkészülés legfőbb pillérei az esetek több szemszögből való elemzése, a kimeneteli lehetőségek pontos feltérképezése, az angol nyelv csiszolása, cizellált ajánlattételi stratégia kidolgozása, választékos tárgyalási nyelv elsajátítása. Érdemes mindemellett elgondolkodni a másik fél confidential informationjéről.

Melyek voltak a kijutás feltételei?

  • Egyetemenként egy csapat indulhat, országonként nincs korlátozva a csapatok száma. Első indulóknál számít, hogy az adott régióból vannak-e másik csapatok, de amelyik egyetem már valaha delegált csapatot, az azután mindig jogosult a párizsi döntőben való részvételre. Így egészen biztos, hogy jövőre is indulhat ELTÉ-s csapat a versenyen.

A rendezvény 2012. február 3-8-ig, a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara párizsi székhelyén került megrendezésre, így alkalmatok volt világot is látni: volt időtök megbarátkozni a várossal a feszültség és a sok izgalom ellenére, voltak esetleg szervezett programok a résztvevőknek?

  • Természetesen minden hasonló versenyt kísérnek nagy bulik, de nem ez az egyetlen előnye egy ilyen rendezvénynek. A verseny remek lehetőség – csúnya szóval élve – a networkingre, nemzetközi kapcsolatok építésére hallgatókkal, mediátorokkal, jogászokkal, akár jogászprofesszorokkal, akikkel kivétel nélkül kötetlen beszélgetések alakultak ki, minden résztvevő, szponzor és szakember egyenlőnek érezhette magát – ami egy magyar hallgatónak valószínűleg szokatlan élmény és kiváló tapasztalat. Természetesen rengeteg időt töltöttünk a városban is, a Latin Negyedben például, de a Luxembourg-kert mellett lakhattunk, be-be lestünk a párhuzamos konferenciára, esténként pedig felváltva koktélpartik és állófogadások vártak minket gyönyörű helyszíneken, díszes társasággal. No és persze már csukott szemmel sem tévedünk el sem a Párizsi Ügyvédi Kamara Notre Dame melletti épületében az Ile-de-la-Citén, sem pedig a Jones Day Concorde térre néző reprezentációs központjában – csak két példát említve a verseny és a kísérő programok helyszínei közül.

Milyen volt a verseny hangulata? Volt alkalmatok esetleg összebarátkozni más országok versenyzőivel?

  • A mediációs üléseken kívül mindenki nagyon felszabadult volt és barátkozó. Így összeismerkedtünk például amerikai, olasz csapatokkal, akikkel esetleges közös projecteket is tervezünk a jövőben. Külön élmény nemzetközi versenyeken felfedezni a különbséget egyes nemzetek jog- és kommunikációs felfogása között. Így nekünk például itt derült ki, mennyire különböző lehet egy angolszász és mondjuk egy német mediátor hozzáállása, míg az előbbi inkább csak keretet ad a tárgyalásnak, utóbbi adott esetben konkrétabb javaslatokat is tesz.

Bár tudom, hogy jövőbeli terveitek valószínűleg igen képlékenyek, el tudnátok esetleg képzelni a mediáció területén való tevékenykedés folytatását?
 

  • Elsősorban egyikünk sem tervez mediátorként dolgozni (Magyarországon az adminisztratív teher is elég nagy ebben a szakmában), de a mediációs eljárásban ill. a tárgyalástechnikai ismeretek elsajátításával olyan készségekre tettünk szert, amik segítenek abban, hogy jobban oda tudjunk figyelni illetve érvényesíteni tudjuk a majdani munkánk során felmerülő érdekeket. Ez a készség jól jöhet, sőt nélkülözhetetlen lehet akár a bírói, akár az ügyvédi, de még politikatudományi pályán is.

Vannak-e terveitek a jövő évi felkészülésre? Kik lesznek az ELTÉ-s csapat tagjai jövőre?

  • Az Egyetemen Dr. Inzelt Éva tanárnő vezeti a jövő évi felkészülést. Az őszi félévben egy alternatív óra nyújt majd keretet a gyakorlásnak, amit bárki felvehet. Az óra résztvevői közül kerülnek majd ki a 2013-as verseny résztvevői. Tekintettel az egyetemi keretekre természetesen nem csak versenyfelkészítésről, de a mediációval, tárgyalástechnikával kapcsolatos további ismeretek gyakorlásáról is szólni fog ez az óra. A gyakorlati ismeretek mellett pedig meghívott vendégek (ügyvédek, mediátorok, jogész végzettségű mediátorok) fogják tapasztalataikkal bővíteni a palettát.

 

A részletekről érdeklődni lehet:

a versenyről és a mediációról a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara holapján: http://staging.iccwbo.org/training-and-events/competitions-and-awards/mediation-competition/

az ELTÉ-s kurzusról és a 2012-es felkészülésről: inzelteva@ajk.elte.hu

Kolonics Réka 2012