A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) közel 44 millió forint visszafizetésére kötelezte az AXA Bank fióktelepét 380 fogyasztó javára, és 5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot rótt ki, mivel a szolgáltató ezzel a jelzáloghiteles ügyfélkörével törvénytelenül fizettetett be előtörlesztési díjakat – közölte a PSZÁF az MTI-vel hétfőn.

A közlemény szerint a hatóság további 1 millió forint bírságot is kivetett, mivel az AXA tucatnyi termékhirdetményében megtévesztő, a jogszabállyal ellentétes tájékoztatást tett közzé az előtörlesztés költségéről.

A PSZÁF hétfői határozatában megtiltotta az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepének, hogy a továbbiakban jogsértően vonjon le díjakat az előtörlesztéssel élni kívánó jelzáloghiteles ügyfeleitől. Az AXA fióktelepe emellett köteles megtéríteni a fogyasztókkal szemben eddig jogsértő módon felszámított ilyen költségeket, ennek teljesítését az AXA fióktelepe már a vizsgálat lezárulta előtt vállalta.

A PSZÁF megtiltotta azt is, hogy a pénzügyi szervezet hirdetményeiben a továbbiakban a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmába ütköző tájékoztatást nyújtson az előtörlesztési díjakról.

A jogsértések miatt a PSZÁF összesen 6 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az AXA fióktelepére. A pénzbírság mértékét az súlyosbította, hogy a pénzügyi szervezet huzamos ideig összességében 380 fogyasztót 43,8 millió forint jogtalan többletbefizetéssel terhelt előtörlesztési díjként.
A PSZÁF célvizsgálatában az AXA fióktelepének a jelzálog fedezetű, lakáscélú vagy szabad felhasználású hitelekre vonatkozó előtörlesztésekkel kapcsolatos tevékenységét tekintette át 2010. december 13-tól.

A közlemény szerint a fogyasztói kérelmek alapján indult vizsgálat megállapította, hogy az AXA fióktelepe előtörlesztési díjainak felszámításával több ponton megsértette a fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló törvényt. Így számos ügyfél akkor is a hitelösszegre számított 3-4 százalékos előtörlesztési díjat volt kénytelen megfizetni, amikor a jogszabály szerint ennél jóval kisebb mértékű díj vagy kifejezetten díjmentesség illette volna meg őket.

Az AXA fióktelepe a vizsgálat megállapítása szerint 12 hiteltermékre vonatkozó hirdetményében az ügyfeleknek adott megtévesztő tájékoztatással hosszú időn át megsértette a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt is.

A pénzügyi szolgáltató hirdetményeiben egyes termékeinél többek között csak a 2010. március 1-je után kötött szerződések teljes végtörlesztése esetén tekintett el az előtörlesztési díjtól, noha a fogyasztói hitelről szóló törvény szerint a díjmentességre minden, 2010. december 13-a után teljesített részleges előtörlesztés esetén is mód van, ha a fogyasztó fennálló tartozása 1 millió forint alatti, és az előző egy évben nem történt előtörlesztés. Ez a díjmentesség független a szerződéskötés időpontjától – olvasható A PSZÁF közleményében.

A PSZÁF szerint az AXA fióktelepének magatartása alkalmas volt arra, hogy egyes fogyasztók – a magasabb előtörlesztési díjakra vonatkozó megtévesztő információk miatt – ne is forduljanak a pénzügyi szolgáltatóhoz előtörlesztési kérelmükkel, s ne éljenek e törvényben biztosított jogukkal.