Hűtlen kezelés és üzleti titoksértés gyanúja miatt kiterjedt nyomozást folytat a rendőrség, miután az ÁPV Rt. ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a belterületi földek után járó pénzek kifizetésével kapcsolatban felmerülő esetleges visszaélések miatt.

A nyomozók száz önkormányzat háza táján vizsgálódnak. Az érintett települések vezetői úgy gondolják: törvényes úton igyekeznek megszerezni jussukat, a hatalom azonban meg akarja félemlíteni őket. Van olyan vélemény is, amely szerint az, hogy most pattant ki az ügy, nem független a jövő évi választásoktól. – Döbbenetes – kommentálta a stop!-nak az ÁPV Rt. feljelentését Wittinghof Tamás, az egyik érintett település, Budaörs polgármestere. – Hallatlan, hogy egy jogállamban egy állami tulajdonban álló cég megkérdőjelezze, ha egy önkormányzat peres úton akarja jogait érvényesíteni. Mi is ügyvédet fogadtunk, hogy a belterületi föld után járó pénzt kicsikarjuk az ÁPV Rt.-től. Õk ezt úgy értelmezik, hogy mi a perrel járó költségek kifizetésével hűtlen kezelést valósítunk meg. Wittinghof úgy véli: a megfélemlítés lehet a privatizációs társaság egyetlen célja. A polgármester azt sem tartja kizártnak, hogy politikai okok miatt folyik a vizsgálat a javarészt független vagy ellenzéki vezetésű önkormányzatok ellen.

  • Elismerem – tette hozzá -, kárt okozhatunk, csakhogy nem a városunknak, hanem az ÁPV Rt.-nek. Ez fáj nekik, s nem kizárt, hogy miközben a Schlecht Csaba-félék nyugodtan mosolyognak az emberek arcába, engem bilincsbe verve visznek el a rendőrök. Az ÁPV Rt. visszautasítja, hogy bárki is politikai színezetet próbáljon adni az ügynek. Mint azt Kerényi Éva, az ÁPV Rt. kommunikációs igazgatója a stop!-nak hangsúlyozta: a cég eddig körülbelül 273 milliárd forintot fizetett ki önkormányzatoknak, amelyből a belterületi földek utáni rész mintegy 136 milliárd forintot tesz ki. Az ÁPV Rt. tudomása szerint különböző, de egymással kapcsolatot tartó pénzügyi tanácsadó cégek kerestek meg számos önkormányzatot pénzügyi és gazdasági tanácsadást ajánlva az Rt-vel szembeni követelés érvényesítésére. A több mint száz önkormányzat ügyét gyakorlatilag ugyanaz a szűk szakértői csoport képviseli az ÁPV Rt-vel szembeni igényérvényesítéskor. A privatizációs szervezet álláspontja szerint a tanácsadók megbízása teljesen felesleges volt, mivel az önkormányzatok bármiféle szakértő segítsége nélkül is hozzájutnak az őket megillető járandósághoz.

A megbízott szakértők pontos és rendezett információkkal rendelkeztek (önkormányzatonként és társaságonként) a fennálló követelésekről és kötelezettségekről. Ennek alapján fennáll a gyanú, hogy az adatok közvetlenül az ÁPV Rt.-ből kerültek ki. – Az ÁPV Rt. mindvégig hangoztatott fizetési szándéka ellenére a szakértők tömegesen vették rá az önkormányzatokat a megbízási szerződések megkötésére, jelentős megbízási, illetve sikerdíj ellenében. Tették ezt annak ellenére, hogy az önkormányzatok számára világosnak kellett lennie: a szakértők közbeiktatásával nem juthatnak hamarabb pénzhez, sőt, jogos járandóságuk éppen hogy csökken a magas szakértői díjak kifizetésével – vélekedett Kerényi.