Jogerősen hét év börtönnel, illetve nyolc és fél év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a két ballószögi férfit, akik 2009 szeptemberében kirabolták az ágasegyházi takarékszövetkezeti fiókot.

A két, jelenleg 33 esztendős vádlott – akik gyerekkoruk óta ismerték egymást – anyagi gondokkal küzdött, ezért elhatározták, kirabolnak egy pénzintézetet. A rablás helyszínéül az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet ágasegyházi fiókját szemelték ki.

A rablást megelőzően háromszor is megjelentek a helyszínen, figyelték a fiók forgalmát és megtervezték a menekülési útvonalukat is. A másodrendű vádlott, Luptovics Norbert ilyenkor szigetelő szalaggal meghamisította az általuk használt autó rendszámát.

2009. szeptember 11-én Fodor András elsőrendű vádlott fekete ruházatot, baseballsapkát és a szemeket teljesen eltakaró napszemüveget vett magára, és eltette a másodrendű vádlottól kapott gázriasztó pisztolyt. Ezután a megváltoztatott rendszámú autóval elmentek Ágasegyházára. Az elsőrendű vádlott – míg társa a közelben autóval várta – bement a fiókba, a pisztolyt az ügyintézőnőre fogta, bedobta elé a magával vitt szatyrot, és rászólt, hogy gyorsan pakolja a pénzt. A nő előrehívta a pénztárost, aki több mint 1,7 millió forintot tett be az zacskóba. A férfi a zsákmánnyal elhagyta az épületet, majd kint várakozó társával elmenekültek.

A vádlottak elosztották a megszerzett pénzt. A nyomozáskor tartott házkutatás során Luptovics Norbertnél megtalálták a rabláshoz használt pisztolyt és hozzá három lövedéket, valamint egy másik lőfegyvert is lőszerrel.

Az elsőrendű vádlott bűnösségére kiterjedő beismerő vallomást tett, míg a másodrendű vádlott tagadta, hogy bármi szerepe lett volna a rablásban.

A táblabíróság jogerősen Fodor Andrást hét év börtönbüntetéssel, Luptovics Norbertet nyolc és fél év fegyházbüntetéssel sújtotta.