Néhány technikai jellegű jogszabály megalkotása szükséges ahhoz, hogy lezáruljon a járási rendszer kialakításával kapcsolatos jogalkotási folyamat – közölte Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter sajtótájékoztatón szerdán Nyíregyházán.

A miniszterelnök-helyettes tájékoztatása szerint a személyzeti kérdésekben a munka “dandárja” viszont csak most következik, mivel jelenleg is zajlik a járási hivatalvezetők kiválasztása. Az ezzel kapcsolatos javaslatokat a megyei kormánymegbízottak gyűjtik össze, a kinevezéseiket pedig a tervek szerint december első felében vehetik át a szaktárcától az új hivatalok vezetői.

Navracsics Tibor elmondta: a járási hivatalok elhelyezése kapcsán már elkezdődött az egyeztetési folyamat az önkormányzatok és az illetékes kormányhivatalok között. Az erről szóló megállapodást eddig Bonyhádon és Nagykőrösön írták alá a felek, október 31-ig pedig több ilyen megállapodásnak kell megszületnie – tette hozzá a miniszter.

Ha nem születik megállapodás, akkor a kormányhivatal dönt a infrastrukturális feltételek megteremtéséről, a kormánymegbízott által meghozott döntés a bíróság előtt azonban megtámadható – emlékeztetett Navracsics Tibor. A cél az – folytatta a miniszter -, hogy ne húzódjon sokáig a vagyonmegosztás és az infrastruktúra körüli esetleges vita, és lehetőség szerint év végéig tiszta kép alakuljon ki a fennálló helyzetről.

A járási hivatalok részeként 300 helyszínen jönnek létre kormányablakok 2013 év végéig, és egységes arculattal, több mint kétezer ügycsoportban, egyablakos ügyintézés keretében fogadják majd az állampolgárokat – közölte a tárca vezetője. A kormány döntése értelmében január 1-jétől 175 vidéki járási és 23 fővárosi kerületi hivatal kezdi meg működését, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 13 járást alakítanak ki összesen 22 kormányablakkal.

A járási rendszer kialakításának lényege, hogy ne az állampolgár menjen az ügy után, hanem a kormányablakok révén az ügyintézés legyen egyszerűbb és könnyebben elérhető az emberek számára – fűzte hozzá a közigazgatási és igazságügyi miniszter.

Navracsics Tibor az MTI kérdésére elmondta: az új rendszer kialakításakor figyelmet fordítanak a járások, valamint többek között a helyi bíróságok és a katasztrófavédelmi kirendeltségek illetékességi területeinek összehangolására is.

A következő időszakban lépésről lépésre igazítja egymáshoz a szaktárca ezeket a rendszereket, illetve azok illetékességi területeit – tette hozzá a miniszter.