Visszavonja a pótdíjfizetési felszólítást és elnézést kér az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) attól a gépjármű-tulajdonostól, akinek az esetében bebizonyosodott, hogy tévesen vetettek ki pótdíjat – közölte a társaság szerdán. Az autós előzőleg panaszával az ombudsmanhoz fordult.

Az Alapvető Jogok Biztosának hivatala kedden tájékoztatott arról, hogy Szabó Máté ombudsman szerint sérült a jogbiztonság és a tisztességes eljárás követelménye az ÁAK Zrt. egyik pótdíjkivetésével kapcsolatban.

A panaszosra a lefotózott rendszám alapján pótdíjat vetettek ki, arra hivatkozva, hogy autó az M7-es autópályán matrica nélkül közlekedett. A gépkocsi tulajdonosa hiába igazolta fényképpel, hogy autója nem lehet azonos a lefotózott járművel, és hiába közölte, hogy autójával az adott időszakban a Dunántúl helyett igazolhatóan Debrecenben volt, az ÁAK fenntartotta követelését, amelynek összege az idő haladtával az ötszörösére nőtt.

Az alapvető jogok biztosa a panaszostól kapott fényképet felnagyítva és élesítve megállapította, hogy a rendszám egyik száma inkább hatos, mint ötös, és az Ügyfélkapu ingyenes gépjárműkeresőjében meg is találta az ÁAK által lefényképezett autót.

Az autópálya-kezelő szerdán azt közölte: újból megvizsgálták az alapvető jogok biztosa által nyilvánosságra hozott pótdíjfizetési ügy részleteit. A közleményben kifejtették: az autó tulajdonosa azért kapott pótdíjfizetési felszólítást, mert a kamerás ellenőrzési rendszer kimutatta, hogy az adott rendszámú gépjármű az M7-es autópályán érvényes úthasználati jogosultság nélkül, azaz e-matrica nélkül közlekedett. Ezt az ÁAK számítógépes ellenőrző rendszere – a rendszámok összehasonlításával – szűrte ki. A vizuális ellenőrzést követően egy szoftver segítségével hívták le az érintettek elérhetőségi adatait a központi jármű-nyilvántartási adatbázisból (KEKKH).

Az ÁAK Zrt. kiemelte: az érvényes jogszabályok értelmében azt nem vizsgálhatják, illetve nem vehetik figyelembe, hogy a jármű forgalmi rendszámával történt-e visszaélés. Mivel vitás esetben méltányosságot nem gyakorolhatnak, azaz nem mentesíthetik a jármű tulajdonosát a pótdíjfizetési kötelezettség alól, korábban rendeletmódosítást javasoltak annak érdekében, hogy egy jármű vagy annak hatósági jelzésének eltulajdonítása, illetve az azzal történő visszaélések esetén figyelembe vehessék az illetékes rendőrhatóság által kiállított határozatok tartalmát.

A társaság ugyanakkor elismerte, hogy bár a belső vizsgálat és a folyamatok ellenőrzése még nem zárult le, az egyértelműen bebizonyosodott, hogy a vizsgálatban szereplő autó tulajdonosa nem használta jogosulatlanul az autópályát, ezért tévesen kapott pótdíjfizetési felszólítást.

Az ÁAK Zrt. elnézést kér a gépjármű tulajdonosától, egyúttal véglegesen megszünteti a rá vonatkozó pótdíjfizetési kötelezettséget – írták a közleményben, megjegyezve: mindent megtesznek annak érdekében, hogy a jövőben hasonló ügy ne fordulhasson elő.