Rogán kiáll a jegybanki tranzakciós illeték mellett. – A Fidesz frakcióvezetője nem tekintene el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megadóztatásának szándékától, de elképzelhetőnek tartja, hogy a kormány végül másképp dönt, a nemzetközi tárgyalópartnerek ugyanis elszántak a jegybanki tranzakciós illeték megszüntetésének kérdésében.

Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke erről a Lánchíd Rádiónak adott csütörtöki nyilatkozatában beszélt, emlékeztetve, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar kormánynak írt legutóbbi válaszlevelében felvetette a jegybanki tranzakciós illeték kérdését is.

A politikus az MNB egyes műveletei után – az elfogadott törvény értelmében jövő januártól – fizetendő illetéket megfontolandó eszköznek, igazságos adózási formának tartja, amelyet szerinte nem kell “csak úgy, rögtön kidobni”. Sőt úgy látja, hogy akár más mértékben, más műveletekre, de érdemes lenne megtartani a jegybanki tranzakciós illetéket. Ám lehet – folytatta -, hogy nem ez lesz a kormány végső döntése, mert “a tárgyalópartnereink a másik oldalon elég elszántak, kőkeményen ragaszkodnak ahhoz, hogy minél kevésbé adóztassuk a bankokat, és ha már a kereskedelmi bankok adóztatásának visszavonásáról nem is tudnak meggyőzni minket, de elszántak abban a tekintetben, hogy a jegybank megadóztatásának szándékát szüntessük meg”. A kabinet egyelőre nem hozott döntést – jelezte, majd a helyzetet jellemezve úgy fogalmazott: “vannak közöttünk héják és vannak galambok, én inkább a héjákhoz tartozom”.

A Fidesz frakcióvezetője az interjúban kitért arra is, hogy a kormánynak péntekig kell ismertetnie az Európai Bizottsággal, milyen intézkedéseket tervez az államháztartási hiány három százalék alatt tartására annak érdekében, hogy megszűnjön a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás.

Rogán Antal szavai szerint a kabinet ebben a kérdésben nagyjából ugyanazt a tárgyalási javaslatot teszi majd le az Európai Bizottság asztalára, mint amit az IMF-nek írt szándéklevélben is javasolt.

A kormány a döntéseivel arra is választ ad majd, hogyan valósítható meg a munkahelyvédelmi akcióterv, “akár a jegybanki tranzakciós illeték elengedése mellett is” – tette hozzá.
Nyomatékosította egyúttal, hogy a kormány jövőre el fogja törölni a félszuperbruttót, ami többletjövedelmet jelent majd a családok nagy részének.

Kapcsolódó cikk:

Összefoglaló a pénzügyi tranzakciós illetékről és a biztosítási adóról →