A Lánglovagok Egyesület szerint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője törvényellenesen korlátozta a hivatásos tűzoltók egyesülési jogát, ezért a szervezet Szabó Mátéhoz, az alapvető jogok biztosához fordult.

Kis-Guczi Péter, az egyesület elnöke hétfői közleményében azt írta: Bakondi György, az OKF főigazgatója februárban egy belső utasítással tiltotta meg, hogy a hivatásos tűzoltók a megyei tűzoltószövetségekben és a Magyar Tűzoltó Szövetségben választott tisztséget töltsenek be, illetve az önkéntes tűzoltóegyesületekben vezető tisztséget vállaljanak. A döntést szakmai irányítási és felügyeleti összeférhetetlenséggel indokolta – tette hozzá.

A Lánglovagok Egyesület álláspontja szerint az alaptörvényben, az egyesülési jogról szóló törvényben biztosított szabad egyesülési jogot a szolgálati törvényben meghatározottakon túlmenően főigazgatói utasítással nem lehet korlátozni. A szolgálati törvény szerint az állományilletékes parancsnok a tagsági viszony fenntartását vagy létesítését írásban megtilthatja, ha az a hivatással vagy a szolgálati beosztással nem egyeztethető össze, illetve a szolgálat érdekeit sérti vagy veszélyezteti – mutatott rá az egyesület elnöke.

A Lánglovagok Egyesület vezetőjének közlése szerint a főigazgatói utasítás alapján a tűzoltószövetségek és tűzoltóegyesületek a retorzióktól félve tisztújítást hajtottak végre. Az erkölcsi és morális egyensúly kibillenése mellett szakmailag is komoly visszaesést jelentett a főigazgatói utasítás a társadalmi szervezetek életében – vélekedik az egyesület elnöke.