Pert nyert a Bakonyi Erőmű a Magyar Energia Hivatallal szemben

2012.10.17. MTI

Pert nyert a Bakonyi Erőmű a Magyar Energia Hivatallal (MEH) szemben, a Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy a MEH jogtalanul vette el az erőmű energiakvótáját, egyidejűleg új eljárás lebonyolítására kötelezte a hivatalt - közölte az erőmű többségi tulajdonosa, a Demján-csoport szerdán.

A közlemény szerint a döntés várhatóan pontot tesz a Bakonyi Erőmű és a magyar állam közötti egyik vitás kérdés végére.

Az erőmű csaknem másfél éve áll perben a magyar állammal, miután a MEH 2011 január elsejétől megvonta a társaságtól bioenergia termelési kvótájának egyharmadát, ami évente 2,5-3 milliárd forintos árbevétel-kiesést okoz.

A Demján-csoport közleménye ugyanakkor kiemeli, hogy továbbra is megoldásra vár a mintegy 1,7 milliárd forintra rúgó Mal-tartozás ügye. A Bakonyi Erőmű a vörösiszap katasztrófát követően ugyanis haladéktalanul újraindította energiatermelését, lehetővé téve ezzel a Mal Zrt. mielőbbi működését. A közlemény szerint a cég számos kormányzati szervvel történt egyeztetés során ígéretet kapott arra, hogy az általa szállított energia ellenértékét haladéktalanul megkapja. Az elmúlt két évben azonban mintegy 1,7 milliárd forint kintlévősége gyűlt fel, amit nem képes tovább finanszírozni, így hamarosan be kell szüntetnie a Mal Zrt. felé nyújtott energiaszolgáltatást. Amennyiben erre kényszerül, úgy a mintegy hatazer főt foglalkoztató alumíniumtermelő cégnek fel kell függesztenie termelését - figyelmeztetnek.

Megjegyzik, hogy a Bakonyi Erőmű Zrt. Ajka város energiaellátását is biztosítja, ellátja az ipari és lakossági ingatlanok fűtését is. Mindezen tevékenységeit azonban veszélyezteti a felhalmozódott jelentős kintlévőség.

A Bakonyi Erőműnek 168 részvényese van, többségi tulajdonosa a Demján-csoporthoz tartozó Euroinvest Zrt. A dolgozók és kisrészvényesek 3-5 százalék részesedéssel rendelkeznek.

A fejlesztési tárca szeptember végén közölte, hogy megkezdte tevékenységét a Mal Zrt. helyzetének rendezési lehetőségeit vizsgáló tárcaközi munkacsoport, a testületbe a belügyi, a közigazgatási és igazságügyi, a nemzetgazdasági, a nemzeti fejlesztési és a vidékfejlesztési tárca érintett szakterületei delegáltak tagokat. Korábban a kormányszóvivő közleményében tudatta, hogy a kormány megtárgyalta a Mal Zrt.-vel kapcsolatban kialakult helyzetet, valamint ezzel szoros összefüggésben a Bakonyi Erőmű Zrt. felé fennálló tartozások kérdését. "A kormány számára kiemelten fontos az érintett munkahelyek megőrzése, valamint a térség - Ajka városa - fűtésének biztosítása, éppen ezért amellett, hogy a probléma kezelésére a kormány egy munkacsoportot állított fel az érintett tárcák részvételével, vételi tárgyalási ajánlatot is tesz a Bakonyi Erőmű kapcsán" - állt a közleményben.
 

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
ENERGETIKA