Telekom-adó - Uniós jogba ütköző különadó? - Kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen

2012.10.19. Jogi Fórum / Európai Unió Bírósága

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bíróságon a telekom-adó miatt. A bolti kiskereskedelmi tevékenységre kivetett különadó után (az erre vonatkozó ügy előzetes döntéshozatali eljárás keretében érkezett a Székesfehérvári Törvényszékről), így ez már a második válságadó, amelynek az uniós joggal való összhangját az Európai Bíróság vizsgálni fogja.

Az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről szóló irányelv szerint a távközlési szektorban működő vállalkozások számára igazgatási díj fizetése írható elő a nemzeti telekommunikációs szabályozó hatóságnak a szabályozási és engedélyezési rendszer fenntartásával és a távközlési tevékenység nyújtásához kapcsolódó használati jogok megadásával összefüggő tevékenységei finanszírozása céljából.

Magyarországon 2010-ben a költségvetés egyensúlyának javítása érdekében különadót vetettek ki többek között a távközlési tevékenységet folytató vállalkozásokra. Az adó alapja a vállalkozások éves nettó árbevétele, mértéke pedig 500 millió forintot meg nem haladó árbevétel után 0%, az árbevétel 500 millió forintot meghaladó, de 5 milliárd forintot meg nem haladó része után 4,5%, az árbevétel 5 milliárd forintot meghaladó része után pedig 6,5%.

A Bizottság azért indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, mert álláspontja szerint a távközlési vállalkozásokra kivetett különadó valójában olyan igazgatási díjnak minősül, amely – az irányelv előírásaival ellentétben – nem a szabályozási és engedélyezési rendszerhez kapcsolódó költségek fedezésére, hanem a központi költségvetés bevételeinek növelésére szolgál. Ezzel összefüggésben a Bizottság úgy véli, hogy a távközlési szektorra csak a valamennyi gazdasági ágazatot egységesen érintő adók (pl. társasági adó) és az igazgatási díjak vethetőek ki, kizárólag ezen ágazatot sújtó különadó azonban nem.

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ JOGA
ADÓZÁS
EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGA