Navracsics Tibor szerint Budapest jó eséllyel pályázhatna az Európai Szabadalmi Bíróság regionális központjának, ha ezzel a partnerországok is egyetértenek; a miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter erről csütörtökön, a közép-európai miniszterek kétnapos veszprémi találkozója előtt nyilatkozott.

Navracsics Tibor elmondta, hogy Európában rövidesen egységessé válik a szabadalmazás, az azzal kapcsolatos jogviták elbírálására pedig európai szintű bíróság jön létre Londonban, Párizsban és Münchenben, de a tagállamoknak lehetőségük lesz arra is, hogy a könnyebb ügyintézés érdekében regionális divíziókat hozzanak létre.

Hozzátette, egy munkacsoport megvizsgálta egy ilyen divízió előnyeit és hátrányait, és most Veszprémben a jelentéséről tárgyalnak.

Budapest már elnyerte az Európai Szabadalmi Bíróság képzési központjának székhelyét, ezért “úgy gondoljuk – és, ha egy ilyen regionális divízió létrehozásával a többi ország is egyetért -, hogy Budapest jó eséllyel pályázhat ennek központjára” – vázolta Navracsics Tibor. Tájékoztatása szerint a veszprémi találkozón Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Szlovénia, Horvátország és Magyarország igazságügyi miniszterei és igazságügyi államtitkárai gyűltek össze.

Navracsics Tibor emlékeztetett arra, hogy 2011 tavasza óta a partnerek félévente találkoznak; eredetileg a visegrádi négyeket hívták össze, de már az első találkozón megegyeztek abban, hogy kibővítik a tanácskozást Szlovéniával és Horvátországgal. A másfél éves együttműködés eredménye például, hogy Csehország, Lengyelország, Horvátország és Magyarország aláírt egy megállapodást a bírák és ügyészek nyelvi képzéséről, melyet az Európai Unió 124 ezer euróval támogat.

A találkozón minden ország javasolhat napirendi témát, ami náluk aktuális és a többi partnert érdekelheti. Napirendre kerülnek a részt vevő országokban zajló igazságügyi reformok is, így például a bírósági vezetők kérdése, továbbá a peres és nem peres eljárások közötti különbségtétel – ismertette Navracsics Tibor.

Orsat Miljenić horvát igazságügyi miniszter fontosnak nevezte a találkozót, mert lehetőséget ad arra, hogy a tagok a számukra érdekes kérdéseket felvessék, és a többi ország tapasztalatai alapján új megoldási javaslatokhoz jussanak.

Daniel Volak, cseh igazságügyi államtitkár örömét fejezte ki, hogy a grémium az általuk felvetett témákat napirendre vette, így például az erőszakos bűncselekmények áldozatainak védelmét vagy az elektronikus házi őrizeti formát. Csehországban a házi őrizetben lévők napi 40 eurójába kerülnek az államnak, míg az elektronikus helymeghatározó-jelző rendszerrel ez a költség 6,6 euróra csökkenthető – mondta.

Wojciech Węgrzyn lengyel helyettes igazságügyi államtitkár úgy vélte, a találkozó fontos témája volt a bűncselekmények áldozataival, valamint a legsúlyosabb bűncselekményt elkövetőkkel kapcsolatos vita.
Tomáš Borec szlovák igazságügyi miniszter szerint a résztvevőket nemcsak földrajzi a közelség köti össze, hanem jogrendszereik is közel állnak egymáshoz, amire építeni lehet.

Helmut Hartman Szlovénia igazságügy-minisztere kijelentette: az Európai Szabadalmi Bíróság regionális divíziójának létrehozása érdekelné őket.