A parlamenti pártok vezetői ma egyeztetnek Martonyi János külügyminiszterrel a NATO-tagságunkkal összefüggő két alkotmánymódosító javaslatról. Az egyik a kormány, a másik az MSZP előterjesztése. A kormány azt javasolja, hogy a washingtoni szerződés kollektív védelemről szóló ötödik cikkelyének életbe lépése esetén az Országgyűlés helyett a kormány dönthessen a szövetséges erők csapatmozgásának engedélyezéséről, a magyar légtér és repülőterek igénybevételéről, külföldi csapatok állomásoztatásáról, magyar katonák külföldre vezényléséről. Ez egy ponton tér el az MSZP által javasolt alkotmánymódosítástól.

A szocialisták ragaszkodnak ahhoz, erősítette meg csütörtökön nyíregyházi fórumán Kovács László pártelnök, hogy a parlament engedélyezze magyar katonák külföldön történő bevetését. Az alkotmány módosításához kétharmados parlamenti többségre van szükség, amelyet a jelenlegi parlamenti erőviszonyok mellett csak úgy lehet biztosítani, ha a Fidesz és az MSZP között konszenzus alakul ki.

A hatpárti tárgyaláson eldől, hogy a közeljövőben létrejön-e Pokorni Zoltán és Kovács László négyszemközti találkozója. Rogán Antal, a Fidesz alelnöke szerint ugyanis ezen a tárgyaláson dől el, hogy az MSZP csak szavakban vagy tettekben is kész-e az együttműködésre.