Egy alkotmánybíró az idén közel 80 millió forintjába kerül az országnak.

Csupán a Volvo Hungária Kft. vehet részt azon a tenderen, amelyet az Alkotmánybíróság (AB) írt ki nemrég szolgálati gépkocsik beszerzésére.

Az ügy iratai november 13-án megérkeztek a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz. A bővebb magyarázattól azonban a Magyar Hírlap érdeklődése ellenére azóta is mind a “feladó”, mind pedig a “címzett” elzárkózott. Az Alkotmánybíróság azonban már idei büdzséjének tervezésekor számolt a gépjárművek cseréjével.

Az Alkotmánybíróság gépkocsibeszerzésre úgynevezett hirdetmény közzététele nélküli eljárást kezdeményezett, ezért mentesül a pályázat részleteinek nyilvánosságra hozatala alól – adta okát e kivételes eljárásnak Bíró László, a Közbeszerzési Döntőbizottság elnökhelyettese.

Az AB sürgősségre hivatkozva írta ki a gépkocsibeszerzéssel kapcsolatos felhívását, amit nem tilt a közbeszerzési törvény. Az iratot azonban ilyen esetben megküldik a döntőbizottság elnökének, az említett határidőn belül hivatalból vizsgálják a törvényes kellékek meglétét. Ha nem találnak szabálytalanságot, megszüntetik az eljárást.
Az eddigi gyakorlat szerint még mindig sok hirdetmény közzététele nélkül kiírt pályázat kerül a testület elé. (Az APEH Bűnügyi Igazgatósága által két éve kiírt tender esetében is hasonló eljárás keretében döntöttek az adónyomozóknak vásárolandó autókról.) A Közbeszerzések Tanácsa adatai szerint 2001. október 31-éig az ajánlatkérők 3084 közbeszerzési eljárást folytattak le. A megelőző év azonos időszakában az eljárások száma 3006 volt. Ebben az összevetésben kismértékű (2,6 százalékos) a növekedés. Az esetek zömében (77,7 százalék) nyílt az eljárás. Mindössze 1,8 százalék (55) volt az úgynevezett meghívásos, s 20,5 százalék a tárgyalásos eljárás.

Az Alkotmánybíróság már büdzséjének tervezésekor számolt a gépjárművek esedékes cseréjével. A 2001. és 2002. évi költségvetéshez benyújtott, Németh János elnök által jegyzett javaslat szerint a taláros testület idei (810 milliós) előirányzatán belül 120 milliós beruházási kerettel rendelkezik tárgyi eszközök és immateriális javak beszerzése címén.

Az iménti összeg azonban az informatikai és a biztonsági rendszer korszerűsítésére is fedezetül szolgál. A költségvetés kiadási oldalán belül a személyi kiadások tétele dominál (762 millió forint). Dologi kiadásokra összesen 221 millió forintot fordíthatnak. A 11 alkotmánybírót 111 köztisztviselő segíti. Legalábbis ez az idei létszámkeret, amely az egy évvel korábbihoz képest 10 százalékos csökkenést mutat. Egy alkotmánybíró tehát az idén közel 80 millió forintjába kerül az országnak.