Január 1-jétől gyorsabban és egyszerűbben lehet majd hozzájutni az uniós forrásokhoz – közölte hétfőn az Európai Bizottság. A brüsszeli testület szerint a szabályok egyszerűsödésével az átláthatóság és az elszámoltathatóság is javul.

Nagyobb körben lehet majd egy összegben kifizetni a támogatást, valamint a kisebb összegek esetében átalányfizetést alkalmazni, továbbá nem kell minden alkalommal megadni ugyanazokat a szükséges adatokat minden támogatási kérelem benyújtásánál, amelyeket ezentúl az interneten keresztül is be lehet majd nyújtani – ismerteti az újításokat a bizottság közleménye.

“Az új szabályoknak köszönhetően megnyílik az út az uniós források hatékonyabb felhasználása felé. A válság idején ez minden uniós polgár számára létfontosságú, hiszen az uniós költségvetés jelentős szerepet játszik a munkahelyteremtés és a növekedés ösztönzésében” – jelentette ki Janusz Lewandowski, a pénzügyi tervezésért és költségvetésért felelős uniós biztos, aki szerint az újításokkal az adminisztratív terheket is sikerült csökkenteni.

A bizottság megítélése szerint az új szabályoknak köszönhetően lerövidülhet az ajánlattételi felhívás és a támogatási megállapodás megkötése, illetve a kifizetések közötti idő. A közlemény azt is ismerteti, hogy januártól nagyobb szerephez jutnak a pénzdíjak, amelyeket valamely előre meghatározott probléma megoldására indított verseny győztesének fizetnek ki, ezáltal pedig az innovációra ösztönöznek. Módosulnak olyan részletek is, amelyek szerint a jövőben a kedvezményezetteknek nem kell külön kamatozó bankszámlát nyitniuk, de ha mégis ilyenre kapják a támogatást, az abból keletkező kamatot nem kell az uniós költségvetésbe visszafizetniük, és nem számít bele a projektbevételbe sem.

Az új szabályok miatt a bizottság szerint javul majd azok elszámoltathatósága, akik az uniós adófizetők pénzével gazdálkodnak. A testület rámutat: a jövőben az uniós alapokat kezelő tagállami hatóságoknak évente nyilatkozatot kell aláírniuk és benyújtaniuk a bizottságnak, amelyekkel tanúsítják, hogy az uniós alapokat helyesen használták fel. A kedvezményezettek által elkövetett szabálytalanságok visszaszorítása érdekében pedig a bizottság “elrettentés céljából” közzé fogja tenni az uniós alapokkal való visszaélés miatt kiszabott szankciókról szóló határozatokat.

A bizottság közleménye arra is kitér, hogy az Európai Unió költségvetési rendelete október 27-én lépett hatályba, a testület pedig hétfőn az annak alkalmazásáról szóló új szabályokat fogadta el. A következő két hónap során az Európai Parlament és a miniszterek tanácsa kifogásokat emelhet vagy észrevételeket tehet a javasolt szabályokkal kapcsolatban.