Kreatív és új dokumentumfilmeket kínál a világ minden tájáról keddtől november 11-ig Budapesten a 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, amelyre 25 országból mintegy 50 film érkezett.

Okszana Szarkiszova programigazgató a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy a fesztivál kedden a Csigabolygó című, dél-koreai-finn-japán koprodukcióban készült dokumentumfilm vetítésével indul a Toldi moziban. A programsorozatot vasárnap Dzsafár Panahi iráni rendező Ez nem egy film című alkotása zárja. A világhírű alkotó tavaly meghívást kapott a Berlinale zsűrijébe, de nem tudott megjelenni, mert hatévi szabadságvesztésre ítélték hazájában, házi őrizetben tartják és 20 évre eltiltották alkotói munkájától.

A programok fő helyszíne idén is a Toldi mozi lesz, ahol a filmek után koncertekkel is várják az érdeklődőket. További helyszín lesz az Odeon-Lloyd mozi, a Cirko-Gejzír, az OSA Archívum és idén először a Művész mozi.

A nemzetközi panoráma szekcióban 23 kortárs dokumentumfilmet tűztek műsorra, a Magyar Panorámában pedig hét új magyar film lesz látható. Okszana Szarkiszova elmondta, hogy az Oroszország a fókuszban című alprogramban nemzetközi fesztiválok olyan díjnyertes friss alkotásai szerepelnek, amelyek az orosz társadalmi és politikai problémákról szólnak. A lázadó tömegek című szekcióban olyan filmek lesznek, amelyek nemcsak kortárs témákról szólnak, hanem történelmi perspektívákat is adnak. Filmet vetítenek az 1961-es párizsi tüntetésről – amelyet Algéria függetlenségéért tartottak és amelyet vérbefojtottak a hatóságok -, egy litván punk együttesről, de lesznek kortárs alkotások is az arab világról, Szíriáról és Egyiptomról.

Újdonságnak számít a négynapos Verzió DocLab elnevezésű műhely: a workshopokon neves nemzetközi dokumentumfilmes szakemberek beszélnek az alkotásokról és tanácsokat adnak a filmkészítésről, illetve annak anyagi támogatásáról. Először lesz nemzetközi diákzsűri a fesztiválon: hétfős zsűri tagjai között van német, koreai, svéd és amerikai fiatal, az általuk legjobbnak választott filmnek ítélik oda a 100 ezer forintos különdíjat.

A fesztiváligazgató kiemelte Patricio Guzman az Égen és földön című, Chiléről szóló klasszikus dokumentumfilmjét. A Palazzo delle Aquile című olasz film azt dokumentálja, miként foglalta el 18 olasz hajléktalan család a palermói városházát azért, hogy lakást követeljen magának. Az orosz munkák közül Okszana Szarkiszova megemlítette az Anton itt van című filmet. Ennek főszereplője egy autista fiú, akinek élete Szentpétervár külvárosában lévő lakása és az elmekórház között zajlik. Az 5 törött kamera című film éveket átfogó alkotás, amely egy palesztin falu életéről szól.

A magyar panoráma szekció hét filmjét Báron György válogatta. A filmkritikus a sajtótájékoztatón kiemelte Lakos Nórának a magyar nemzeti identitásról szóló szatirikus dokumentumfilmjét, a Magyar bajuszt. Elmondta, hogy a közönség Forgách Péter, a műfaj egyik legjelentősebb magyar alkotója Mézföld című filmjét is láthatja: a mű azt az időszakot mutatja be, amikor a Balaton partján találkoztak egymással a nyugat- és a keletnémet turisták.

A fiatal Somogyvári Gergő Riksaláz című filmje azt mutatja be, hogy magyar fiatalok hogyan próbálnak szerencsét riksakuliként Amszterdamban. Két börtönfilm is látható lesz – Börtönrap és Albörtön ablakában címmel -, a Bosznia, Bosznia! című alkotás pedig egy boszniai elmeszociális otthon lakóiról szól, akiket a délszláv háború idején Magyarországra telepítettek, majd tizenvalahány év után visszatérnek szülőföldjükre – fejtette ki Báron György.

Kövecsi Anikó, a fesztivál koordinátora arról beszélt, hogy a Fesztivál keresztutak című szekció vendége idén Románia, ahonnan négy alkotás érkezik, köztük egy friss dokumentumfilm, a Kapcsolják le a villanyokat. A Toldi moziban a Verzió részeként örmény és török fotósok képeiből látható kiállítás, a Toldi Klubban pedig minden este koncertekkel várják az érdeklődőket a vetítések után.

A részletes program www.verzi.org oldalon érhető el.