Jogerősen másfél, illetve két esztendei – három, illetve négy évre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta csütörtökön meghozott, jogerős ítéletében a Győri Ítélőtábla azokat az exrendőröket, akik egy közúti ellenőrzés alkalmával pénzt fogadtak el egy kamionostól.

Az ítélőtábla ezzel – apróbb, az ügy érdemét nem érintő módosításokkal – helybenhagyta a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság döntését, amely ellen az ügyész hosszabb, letöltendő büntetést kérve, az egyik vádlott védője pedig enyhítésért fellebbezett.

A bíróság álláspontja szerint alapos és szabályos elsőfokú eljárás után született meg az az ítélet, amely bizonyítottnak látta, hogy az egyik rendőr átvette a nyergesvontató iratait tartalmazó mappát a sofőrtől, s amikor visszaadta, már nem volt benne az oda helyezett nyolcvan euró, így megvalósult a vesztegetés.

Ugyanakkor arra sem látott okot az ítélőtábla tanácsa, hogy közokirat-hamisításban mondja ki bűnösnek az e vádpont alól első fokon felmentett exrendőröket; az indokolás szerint nem bizonyítható, hogy a hanyagságon kívül más is szerepet játszott volna abban, hogy a konvojban haladó három jármű megállítási helyeként három eltérő pontot jelölnek meg.

A bírói indokolás szerint a szolgálat végén, a rendőrségi informatikai rendszerbe az adatokat betáplálva ezt a hibát orvosolhatták volna a járőrök, addigra azonban már őrizetbe vették őket az egyik kamionos bejelentése alapján.

A bíróság egyben elutasította a másodrendű vádlott védekezését, amely szerint ő nem tudta, hogy pénz van a dossziéban; az indokolás szerint ez nem életszerű, miután társa jelezte, megosztja vele a summát.