Növelik az utcai járőrök számát Budapesten - Január 1-től kiszámíthatatlanabb lesz a rendőri jelenlét az utcákon

2012.11.12. MTI

A rendőrség átszervezése után több rendőr lesz Budapest utcáin, emellett január 1-jétől a fővárosban is bevezetik az úgynevezett gördülő akciót, ami a korábbi statikus szolgálatszervezéshez képest "kiszámíthatatlan" rendőri jelenlétet jelent – mondta Pintér Sándor belügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján a XVII. kerületben.

A tárcavezető elmondta, hogy az új víztározók építésétől kezdve a közrend, közbiztonság kérdéséig minden, a Belügyminisztérium irányítása alatt álló területen fejlődés volt az elmúlt két és fél évben. Ezek között említette a katasztrófavédelmi és a szabálysértési jogszabályok változását, a rendőrség és a helyi kapitányságok vezetésének átszervezését, továbbá azt, hogy a büntetés-végrehajtási intézetekben ismét kötelező a munkavégzés. Hozzátette: el szeretnének jutni oda, hogy az elítéltek tartsák el magukat, s ne azokat az állampolgárokat büntessék a fogvatartási költségekkel, akiknek a sérelmére elkövették a bűncselekményeket.

Pintér Sándor a rendőrség átalakítása kapcsán kitért arra, hogy azokon a területeken, ahol az állomány nem végezte el a kitűzött feladatot, az érintetteket bevonják a bűnmegelőzésbe, utcai szolgálatba. Szavai szerint ezzel egyértelműen több rendőr lesz a fővárosban. Kiemelte azt is, hogy a kistelepüléseken már bizonyított minta alapján a fővárosban is bevezetik az úgynevezett gördülő akciókat, vagyis a rendőrök megjelennek egy területen és folyamatosan tovább haladnak, de azt nem lehet majd tudni, hogy mikor és meddig lesznek ott. Ezzel a módszerrel az országban már több helyen sikerült visszaszorítani a szabálysértések számát - mutatott rá.

Pintér Sándor azt is elmondta, hogy ebben a készenléti rendőrök fognak részt venni, a jelenlegi hat századnyi kapacitást pedig nyolcra emelik. A rendezvényen Pesti Imre fővárosi kormánymegbízott a közigazgatási változásokról számolt be, s megjegyezte: az új járási hivatalok jelentősen javítják a kerületi polgárok kiszolgálását, ügyeiket gyorsabban, pontosabban intézik majd. Mint mondta, eleinte 50-60 féle ügytípust lehet a kormányablakoknál intézni, 2013 végére pedig közel 2500-ra bővül a kör.

Riz Levente (Fidesz-KDNP), a XVII. kerület polgármestere arról tájékoztatta Pintér Sándort, hogy az önkormányzat évente 20 millió forinttal támogatja a kerületi kapitányságot. Az utcai járőrözés finanszírozása mellett a városrész folyamatosan támogatja az eszközpark és az infrastruktúra fejlesztését és jutalmazza a rendőri teljesítményeket - tette hozzá. A kerületvezető elmondta, hogy egyetért a kormány büntetési tételek szigorítására vonatkozó törekvéseivel és a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének elnökségi tagjaként, a szervezet nevében köszönetet mondott a Belügyminisztériumnak az új önkormányzati törvény előkészítésében való együttműködésért.
 

  • kapcsolódó anyagok
RENDŐRSÉG
KÖZREND, KÖZBIZTONSÁG