A PestiKözponti Kerületi Bíróság január 2-ig előzetes letartóztatásba helyezte azokat a metróban szolgálatot teljesítő biztonsági őröket, akik pénteken hajnalban megvertek egy civil ruhás rendőrt a budapesti Nyugati téri aluljáróban – tájékoztatta az MTI-t hétfőn Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

A bíróság az előzetes letartóztatást a büntetőeljárás sikere, valamint a tanúk befolyásolásának, megfélemlítésének elkerülése végett rendelte el.

Az elkövetők közül kettőt még a helyszínen, egyet pedig órákon belül elfogtak, és őrizetbe helyeztek.

Borbély Zoltán elmondta: az ügyben a Fővárosi Főügyészség Nyomozó Hivatala folytat nyomozást; az elkövetőket csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak, illetve súlyos testi sértés bűntettével gyanúsítják, melyért akár hét és fél éves szabadságvesztés is kiszabható.

A szóvivő az esetet ismertetve beszámolt arról, hogy a 23-24 éves biztonsági őrök az egész éjszakai szórakozást, italozást követően hajléktalanokat rugdostak meg a Nyugati téri aluljáróban. Hozzátette: a VI-VII. kerületi rendőrkapitányság civil ruhában lévő rendőre felmutatta igazolványát, szolgálatba helyezte magát, és kérdőre vonta az elkövetőket.

Ekkor a három biztonsági őr rátámadt a rendőrre, akinek a bántalmazás következtében szilánkosan eltört az orrcsontja, és felrepedt a szemöldöke.

Borbély Zoltán közölte: a sértettet megműtötték, jelenleg is kórházban van.