Vezető orosz jogvédő szervezetek képviselői hétfőn bejelentették, hogy bojkottálják az úgynevezett ügynöktörvényt, és nem vetetik külföldi ügynökként nyilvántartásba szervezeteiket.

A múlt szerdán megjelent, a nem kormányzati szervezetek (NGO) működését megnehezítő törvény szerint – amennyiben az NGO-k külföldi támogatással működnek, politikai tevékenységet folytatnak és nem vetetik magukat külföldi ügynökként nyilvántartásba – akár félmillió rubelig (mintegy 3 és fél millió forintig) terjedő pénzbüntetéssel sújthatók.

A moszkvai Helsinki Csoport, a Golosz választási jogvédő szervezet és a Memorial vezetői kijelentették: nem hajlandók az új törvényt betartani, és készek bíróságon megvédeni jogaikat.

Ljudmila Alekszejeva, a moszkvai Helsinki Csoport vezetője közölte: nem tud róla, hogy a kedden életbe lépő jogi szabályozásnak megfelelően akár egyetlen jogvédő szervezet regisztráltatta volna magát.

“Nem vagyunk külföldi ügynökök, nem nevezhetjük tehát így magunkat” – tette hozzá Alekszejeva. Kijelentette: a Helsinki Csoport nem szándékozik elhatárolni magát attól, hogy befolyásolja a közvéleményt. Ezt teszi, amióta létezik, immár 36 éve.

A Golosz választási jogvédő szervezet sem fogja külföldi ügynökként nyilvántartásba vetetni magát. Lilija Sibanova, aki az orosz államfő mellett működő emberi jogi tanács újonnan megválasztott tagja, közölte: vállalják a bírósági eljárást is érdekeik védelmében.

A Golosz a tavalyi parlamenti és az idei orosz elnökválasztás során számos jogsértést tárt fel.

A Memorial neves orosz jogvédő szervezet vezetése szerint “elég az 1937-1938-as évekre (a sztálini politikai megtorlások egyik súlyos időszakára) emlékezni, amikor emberek százezreit kényszerítették arra, hogy ismerjék be: külföldi ügynökök. Később pedig a rendszer bírálóit előszeretettel nevezték a Nyugat bérenceinek”.

A kormányzó Egységes Oroszország párt vezetése szabotázsnak minősítette a parlamentben nyáron elfogadott ügynöktörvény elutasítását. Olga Batalina, a párt vezető tisztviselője arra figyelmeztetett, hogy a regisztrációt megtagadó szervezetek működését betilthatják.

Kapcsolódó cikk:

Oroszországban a nemzetközi szervezetek munkatársai is büntethetővé váltak kémkedés címén →