Gyermekjogok világnapja - A magyar gyerekek nem ismerik jogaikat

2012.11.21. MTI

Három magyar gyerekből kettő nem tudja, hogy milyen jogai vannak - ismertette egy korábbi kutatás adatait az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány a gyermekjogok világnapja (november 20.) alkalmából.

Az európai uniós tagállamok részvételével készült 2009-es Eurobarometer felmérése szerint abban a kérdésben, hogy mennyire ismerik a 15 és 18 év közötti fiatalok saját jogaikat, illetve mennyire kérnek segítséget valamely joguk sérülésekor, Magyarország Hollandiával együtt a lista végén található - mondta el Gyurkó Szilvia, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány gyerekjogi igazgatója kedden az MTI-nek.

A kutatás szerint három magyar gyermekből kettő nem tudja, hogy milyen jogai vannak, és a gyerekek 80 százaléka nem kért még segítséget senkitől jogainak megsértése miatt. Ennek nem az az oka, hogy nem történnek jogsértések gyermekekkel szemben, hanem az, hogy nem tudják, kihez fordulhatnak, hogyan kérhetnek támogatást.

A szervezet Gyerek, de joggal! kampányának célja, hogy minél többen ismerjék meg ezeket a jogokat, mert csak az a gyerek tudja tiszteletben tartani mások jogait, aki a sajátját is ismeri - hangsúlyozta az igazgató, hozzátéve: egyebek mellett plakátokkal, a gyermekjogi egyezmény gyereknyelvi változatával, vakok és gyengénlátók számára hangfelvétellel segítenek megismertetni a gyerekekkel és a felnőttekkel a gyermekjogot, emellett készül az egyezmény jelnyelvi változata is.

A gyermekjogi egyezményt 23 évvel ezelőtt fogadta el az ENSZ, az Egyesült Államokon és Szomálián kívül minden ország aláírta. Magyarországon 1991-ben hirdették ki.

 

 

Miniszteri elismeréseket adtak át a gyermeki jogok világnapja alkalmából

Miniszteri elismeréseket adtak át a gyermeki jogok világnapja alkalmából kedden Budapesten. Csukás István költő, író életművéért Magyar Ifjúságért Díjat vehetett át Soltész Miklóstól, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárától. Az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán által adományozott szakmai elismerést kapott hét ember és négy civil szervezet.

Soltész Miklós köszöntőjében átadta Balog Zoltán gratulációját a kitüntetetteknek, és azt mondta: amikor valakit elismerésben részesítenek, akkor őt valamilyen területen szeretnék példaképként állítani. Óriási dolog évtizedeken keresztül lelki vagy fizikai támasszal segíteni a fiatalokat, szolgálni a gyermekeket - tette hozzá.

A Magyar Ifjúságért Díjat Csukás István a négy évtizeden át a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom területén végzett példaértékű munkássága, az örök értékű, halhatatlan mesefigurák megteremtése, a generációk nevelése területén kifejtett elévülhetetlen érdemei elismeréséül kapta.

Bartol Antal, a csurgói Nagyváthy János szakközépiskola nyugalmazott tanára a több évtizeden át végzett kiváló pedagógiai munkája, a gyermek és fiatalok nevelése érdekében kifejtett széles körű és magas színvonalú szakmai tevékenysége elismeréseként vehette át a díjat.

Miniszteri dicséretben részesült Buday Barnabás, a Magyar Cserkészszövetség elnöke, Farkas Imre, a Magyar Gyermek- és Ifjúsági Lelkisegély Szolgálatok Országos Szövetségének elnöke, Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának ifjúsági ügyekért felelős elnökségi tagja, Katonáné Szabó Gabriella Kecskemét alpolgármestere, valamint Saláta Zoltán, a Vajdasági Magyar Diákszövetség elnöke.

Miniszteri elismerő oklevelet kapott a Fiatalok az Egyesült Világért ifjúsági szekciója, a Kalamáris Egyesület, a Snétberger Zenei Tehetség Kiemelten Közhasznú Alapítvány, továbbá a Zalai Hazatérők Egyesülete.

Az ENSZ 1989. november 20-án fogadott el egyezményt a gyermekek jogairól, a konvenciót Magyarország 1990. március 19-én írta alá. Magyarországon 1997-ben ünnepelték először a gyermekek jogainak egyetemes napját, s az Országgyűlés abban az évben fogadta el a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényt, amelybe mindazok a gyermeki jogok bekerültek, amelyeket az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye rögzít.

  • kapcsolódó anyagok
GYERMEKJOGOK
NEMZETKÖZI SZERVEZET