Különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás és más bűncselekmények miatt indult büntetőper szerdán a Debreceni Törvényszéken tizenkét vádlott ellen, akik a vád szerint milliárdos forintos kárt okoztak pénzintézeteknek.

A vádirat szerint az első- és másodrendű vádlottak által irányított, más mellett műtrágya nagykereskedelemmel foglalkozó cég 2008-ban több ezer tonna műtrágyát vásárolt, amelyet saját vagy bérelt raktárakban helyeztek el, Hajdú-Biharban és Kelet-Magyarország más részein. A műtrágyát három bank, illetve azok érdekeltségébe tartozó gazdasági társaságok számára értékesítették. A tárolási hely azonban nem változott, a bankokkal kötött megállapodások értelmében a raktározás a cég kötelezettsége maradt. A vádirati tényállás szerint az egyik pénzintézet még 2008-ban rövid lejáratú hitelszerződést kötött a céggel a társaság finanszírozására, a vállalat pedig a műtrágya tulajdonjogát a törlesztés teljesítéséig átengedte a banknak. Mivel a cég fizetési kötelezettségének nem tett eleget, 2009 nyarán a raktárakban helyszíni szemlét tartottak. Az ellenőrzés során a szerződésben felsorolt raktárakban a műtrágya már nem volt fellelhető. Csak ennél a banknál mintegy 14 ezer tonna, 800 millió forint értékű műtrágyával nem tudtak elszámolni. A társaság a két másik bank érdekeltségébe tartozó gazdasági társaságokkal is keretszerződést kötött műtrágya felvásárlására, de a 2009-ben a raktárakban végzett helyszíni szemlék során ugyancsak üres tároló helyeket találtak az ellenőrök. Ezekben az ügyletekben a 2010 májusa óta felszámolás alatt álló cég mintegy 65 ezer, illetve 11 ezer tonna műtrágyával nem tudott elszámolni 5,8 milliárd, valamint 1,16 milliárd forint értékben. Összesen 90 ezer tonna műtrágya tűnt el, melynek értéke meghaladja a 7,7 milliárd forintot. A vádhatóság szerint a különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette mellett a cég megszegte a könyvvizsgálati kötelezettségét, 2009-re vonatkozóan nem volt készlet leltár, nem adtak éves beszámolót és a leltári nyilvántartás ellenőrzését is elmulasztották.