A KDNP-s Salamon Lászlót jelölte alkotmánybírónak az Országgyűlés Alkotmánybíróság elnökét és tagjait jelölő eseti bizottsága hétfőn – mondta el a testület zárt ülése után Rubovszky György, a bizottság KDNP-s tagja.

A kormánypárti politikus ismertette: Salamon Lászlót a KDNP jelölte a posztra. A bizottság hétfői ülésén részt vett kormánypárti képviselők támogatták a jelölést, az egyetlen jelenlévő ellenzéki képviselő, a jobbikos Gyüre Csaba pedig tartózkodott. Salamon László – aki a jelölő bizottság tagja és az alkotmányügyi bizottság elnöke – nem volt jelen a tanácskozáson.

Rubovszky György elmondta: a tervek szerint az alkotmányügyi bizottság szerdán hallgatja meg Salamon Lászlót, az Országgyűlés pedig jövő hétfőn dönthet a megválasztásáról.

Új alkotmánybíró megválasztására azért van szükség, mert 2013 februárjában távozik egy bíró a testületből, a második alkotmánybírói ciklusát töltő Bihari Mihály a hónap végén ugyanis betölti a 70 éves felső korhatárt.

Salamon László 2011 szeptemberében a szintén alkotmánybíróvá választott fideszes Balsai István helyett került az alkotmányügyi bizottság élére. Ab-taggá választása esetén a kereszténydemokrata politikusnak – aki 1990 óta tagja a parlamentnek – le kell mondania képviselői mandátumáról, megüresedett helyét pedig a Fidesz-KDNP Pest megyei területi listájáról kell betöltenie a kormányoldalnak.

A vonatkozó szabályok értelmében a 15 tagú Alkotmánybíróság (Ab) új tagját az Országgyűlés az elődje megbízatási idejének lejártát megelőző kilencven napon belül választja meg, a képviselők kétharmadának titkos szavazatával, tizenkét évre.

A jogszabály szerint az Ab tagjává megválasztható minden olyan büntetlen előéletű, és az országgyűlési képviselők választásán választható magyar állampolgár, aki jogász végzettséggel rendelkezik, 45. életévét betöltötte, és kiemelkedő tudású elméleti jogász (egyetemi tanár vagy a Magyar Tudományos Akadémia doktora), vagy legalább húszévi, jogi területen folytatott szakmai gyakorlattal rendelkezik.