A kínai legfelsőbb bíróság munkastílusának megváltoztatására készül, aminek része lesz az is, hogy egyes bírósági tárgyalásokat az interneten élőben fognak közvetíteni – jelentette a kínai média csütörtökön.

A bíróság a központi politikai akaratnak szeretne megfelelni a változtatások bevezetésével – tájékoztattak az illetékesek. Mint elmondták, új terveik célja, hogy közelebbi kapcsolatot építsenek ki a lakossággal, átláthatóbbá tegyék az igazságszolgáltatást, lehetőséget adjanak az embereknek a véleményalkotásra, továbbá csökkentsék az ülések számát.

A tervek között szerepel, hogy egyes esetekben online közvetítéssel biztosítsák a nyilvánosságot, kiegészítve azzal, hogy az ítéletek dokumentumait is feltöltik a világhálóra.

A legfelsőbb bíróság megtiltja a gyűlések tartását luxus szállodákban.

Az intézkedések összecsengenek a kommunista párt politikai bizottságának ülésén december elején elhangzott irányelvekkel. A felső politikai vezetés akkor “az emberek bizalmának megszerzése érdekében” a párt és az állami struktúrában előforduló hivalkodó jelenségek és a bürokrácia ellen emelt szót.

A 25 tagú politikai bizottság egyetértett például abban, hogy a vezetők látogatásakor nem kellenek üdvözlő transzparensek, nincs szükség vörös szőnyegre, virágkompozíciókra vagy nagy fogadásokra.

A vezetők hivatalos utazásaira a költségvetést minimális szinten kell meghatározni, az egyes látogatásokkal járó közlekedési akadályok, útlezárások, biztonsági intézkedések mértékét ugyancsak le kell szorítani.

A politikai bizottság tagjai a maguk számára előírták, hogy nem vesznek részt különböző szalagátvágási, alapkőletételi ceremóniákon, vagy ünnepségeken, konferenciákon, kivéve, ha erre külön felhatalmazást kapnak.