A lakáshitelek kamattámogatása jelenleg öt évig tart, de évente csökken, a kormány döntése értelmében 5 évig állandó, használt lakásra 50, újra pedig 70 százalék lesz a kamattámogatás – mondta Zsarnóci Csaba, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Emellett emelkedtek a támogatott kölcsönösszegek, és használt lakásnál a vételár is.

A kedvezőbb feltételek visszamenőleges hatályúak, így aki korábban vett fel lakáskölcsönt, arra is vonatkoznak – tette hozzá a helyettes államtitkár.

Új lakásnál a támogatott hitel összege 10-ről 15 millió forintra, használt lakásnál, illetve felújításnál 6-ról 10 millió forintra emelkedik. Emellett a támogatott hitellel vásárolható használt lakás vételára 15-ről 20 millió forintra növekszik – ismertette a helyettes államtitkár.

Kamattámogatással jár kölcsön a jövőben a bővítésre is, amely jelenthet emelet-ráépítést, tetőtér beépítést, illetve egy helyiséggel történő bővítést is. A feltételek itt azonosak a használt lakás vásárláséval.

Új szabály az is, hogy a folyamatban lévő lakásépítésre is igényelhető támogatott hitel.

A hátralékos hiteladósok jövő év utolsó napjáig igényelhetik a rájuk vonatkozó speciális támogatást.

Kérdésre válaszolva Zsarnóci Csaba elmondta, hogy a mostani módosítások költségvetési kihatását tartalmazza az a 200 milliárd forint, amely a jövő évi költségvetésben egyéb lakástámogatásként szerepel.