Beszélgetések az adatvédelem és a sajtó viszonyáról - Korrektúra Médiakonferencia Balatonalmádiban

2012.12.19. MTI

A sajtószabadság és az adatvédelem összefüggéseiről is hallhattak beszélgetést a Balatonalmádiban megrendezett Korrektúra Médiakonferencia résztvevői kedden. Szóba került még a vidéki rádiók és televíziók bekapcsolódása a közmédia munkájába.

Önszabályozó rendszer kialakítását szorgalmazta a sajtó számára a személyiségi jogokkal kapcsolatban a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság elnöke, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a törvények konkrét esetekre vonatkozó szabályokat sosem fognak megfogalmazni. Péterfalvi Attila ugyanakkor annak is hangot adott, hogy a sajtó adatkezelésének nemcsak jogszerűnek, hanem tisztességesnek is kell lennie.

Hangsúlyozta azt is, hogy még közszereplőnek sem sérthető meg az emberi méltósághoz fűződő joga, és a polgári törvénykönyv személyiségi jogokra vonatkozó előírásai alól a sajtó sincs felmentve.

Az MTI számára adatvédelmi szempontból a bírósági tudósítások jelentik az egyik legnagyobb kihívást – mondta a hírügynökség főszerkesztője. Pach Ferenc példaként említette: tisztázatlan, hogy mikor lehet leírni a vádlottak, illetve az elítéltek nevét.

A főszerkesztő képtelennek, bonyolultnak és életidegennek nevezte a bírósági pereken megjelenő elítélteket mutató fotók közlésére vagy nevük leírására vonatkozó magyarországi szabályozást, amely olyan dilemma elé állítja az újságírókat és szerkesztőket, amelyről utólag a bíróság is csak hosszas tárgyalások során hoz döntést.

A beszélgetés résztvevőivel egyetértve problémásnak nevezte annak eldöntését, ki számít közszereplőnek, és bírálta azt a bírósági gyakorlatot is, miszerint a közfeladatot ellátók, például rendőrök, tűzoltók a beleegyezésük nélkül nem mutathatók munkájuk közben. Mint mondta, a magyar gyakorlat a nyugati sajtóban idegen.

Ómolnár Miklós, a Story magazin főszerkesztője szintén annak A véleményének adott hangot, hogy a mindennapi gyakorlatban nincs mibe kapaszkodnia a sajtónak. Kifogásolta azt is, hogy a közszereplő fogalmát, jogforrásként pontosan csak egy alkotmánybírósági határozat szabályozza, de mint mondta, továbbra sem érthető számára, hogy például a celebritások közszereplőknek tekinthetők-e.

Kaszó Klára, az RTL Klub jogi főtanácsadója szerint is nehezen fenntartható, ha egy tüntetésről csak hosszas utómunkát igénylően, a rendőrök kitakarásával lehet tudósítani. Nagyobb problémának tartotta azonban azt, hogy jelenleg még egy interjút adó személytől is megerősítést kell kérni arra, hogy szerepeltetni lehessen a televízióban.

"El kell dönteni, hogy az információszabadság ügye előrébb való-e, mint a közszereplő joga" – fogalmazott, hozzáfűzve: a bíróknak is minden esetben ezt kellene mérlegelnie.

Karas Mónika ügyvéd is azt a problémát vetette fel: meddig közszereplő például egy politikus. Mint mondta, a bírói gyakorlat szerint, addig, „amíg megy a szekér”, ha pedig már tisztsége nélkül, utólag áll bíróság elé, bemutatása jogsértő.

Márciusban huszonhárom helyi televízióval kötött szerződését az MTVA - mondta Szabó László Zsolt vezérigazgató-helyettes a regionális témák megjelentéséről szóló beszélgetésben. Már magazinműsoroknak is szállítanak a városi televíziók, az együttműködésből pedig mindkét fél profitál: az MTVA teljes országos lefedettséget tud biztosítani, a helyi tévéknek pedig lehetőségük lesz arra, hogy mind munkatársaikat, mind eszközeiket fejlesszék – fűzte hozzá. Ezt a bázist rádiókkal is kiegészítené a közmédia – mondta a vezérigazgató-helyettes.

Tóth István, az MTV hír- és hírháttér műsorainak producere arról számolt be, hogy a televízió elégedett az anyagokkal. A teljes tudósítást, képet vagy háttérképes anyagot is szolgáltató televíziók a híradóknak 30-40 százalékát töltik meg, Az Estének mintegy 40 százalékát.

A vidéki műsorok készítői közül sokan a Magyar Televízió tudósítói hálózatában szereztek tapasztalatot – mondta Szegedi László (Veszprém Televízió, igazgató-főszerkesztő). Égető Gyula, a Helyi Rádiók Országos Egyesületének elnöke szerint a helyi rádiók is készek arra, hogy hasonlóan a tévékhez, beszállítói legyenek a közmédiának.

Újhelyi Zoltán, a Magyar Rádió vezérigazgató-helyettese erre reagálva elmondta, hogy magazinok és műsorok széles palettája számára szállító professzionális riportereket vár bedolgozóként a Magyar Rádió.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által támogatott kétnapos konferencia Belénessy Csaba, az MTI távozó vezérigazgatójának zárszavával ért véget. A Korrektúra szakmai tanácsadója elmondta, hogy a jövőbeni tanácskozások hasonló témák irányába nyitnak, mint a magyarságról alkotott világkép vagy az adatvédelmi szabályozás.

  • kapcsolódó anyagok
ADATVÉDELEM
SAJTÓ
SAJTÓSZABADSÁG
PÉTERFALVI ATTILA