Két tanú a belügyminiszter ellen vallott, de a szembesítések eredménytelenek maradtak

Pintér Sándor belügyminiszter tanúként a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Nógrádi Zsolt ellen hamis vád miatt folyó büntető perben kedden határozottan kijelentette, hogy a vádlott hazudik, amikor őt kapcsolatba hozza a Bács-Kiskun megyei olajbűnözéssel. Ugyanakkor a tárgyaláson Nógrádi Zsolt és az ő kérésére megidézett két helybéli tanú egybehangzóan állította, hogy a 90-es évek közepén látta az akkor még országos rendőr-főkapitányi beosztásban tevékenykedő Pintér Sándort, amint pénzzel teli aktatáskákat vett át Nógrádi Zsolt apjának soltvadkerti, illetve Flaisz Ferenc érsekhalmi ingatlanában.

A tárgyaláson elrendelt szembesítések eredménytelenek maradtak.

A büntetőperben az ügyészség azzal vádolja Nógrádi Zsoltot, hogy hamisan állította a hatóságok előtt Pintér Sándorról, továbbá Szabó Iván volt pénzügyminiszterről, Lezsák Sándor országgyűlési képviselőről és Boross Péter volt miniszterelnökről, hogy bűnös kapcsolatban állt az olajmaffiával.

Pintér Sándor a tárgyaláson arra a bírói kérdésre, miszerint mi lehet az oka annak, hogy Nógrádi Zsolt konzekvensen őt hozza összefüggésbe apja halálával és testvére korábbi eltűnésével, úgy válaszolt: korábban azt gondolta, hogy ez egy kétségbeesett fiatalember segélykérő, figyelemfelhívó magatartása. Ma már azonban inkább azt valószínűsíti, hogy figyelemelterelés lehet mindennek a hátterében.