Ez év októberétől egyszerűbben lesz intézhető egyebek mellett a jogosítvány elvesztésének bejelentése, az elveszett rendszám pótlása vagy a gépkocsik forgalomból való ideiglenes kivonása – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NMF) csütörtökön.

A tárca tájékoztatása szerint megszűnik az ideiglenes vezetői engedély, mivel már gyorsan kiadható a végleges engedély, a lejárt érvényességű forgalmi engedélyt pedig az ellenőrzéskor nem veszik el a helyszínen. A hatóság célja ugyanis – a szabálysértés büntetésének fenntartása mellett – az, hogy vizsgára vigyék a járműveket.

A Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program részeként az állampolgárok számára kedvező módon változik a járművek kötelező felelősségbiztosításának igazolása is, emellett több esetben az ügyintézés elektronizálásával egyszerűsödik az eljárás – tudatta a tárca, miután a kormány elfogadta a javaslataikat a közúti közlekedési hatósági és igazgatási ügyekben az ügyfelekre háruló adminisztratív terhek csökkentésére.

Több eljárásban mellőzhető lesz az ügyfél személyes megjelenése, az ügyindítás az ügyfélkapun keresztül lesz intézhető. A nyilvántartási rendszerek összekötésével az okmányirodák, kormányablakok közvetlen elektronikus kapcsolat útján kérhetik majd le a szükséges adatokat. Az ügyfelek a hatósági ellenőrzések és az okmánymásolatok kiállításakor is mentesülnek az adatszolgáltatás alól.

Idén októbertől elektronikus úton lehet bejelenteni a jármű forgalomból történő ideiglenes kivonását, majd forgalomba helyezését vagy a törzskönyv adatváltozás miatti cseréjét.

A jövőben a mozgáskorlátozottak is egyszerűbben és gyorsabban pótolhatják parkolási igazolványukat.

A javaslatokat a fejlesztési minisztérium, a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal szakértői az Új Széchenyi Terv forrásaiból támogatott projekt keretében készítették elő.