Munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás - Beszélgetés dr. Goda Mark munkajogásszal

2013.01.15. Jogi Fórum

2013. január 1-jén hatályba léptek az új Mt. munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásról szóló rendelkezései. Dr. Goda Mark munkajogásszal beszélgetünk arról, hogy ez év elejétől a munkáltatók és munkavállalók számára mi változott, illetve melyek a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás feltételei és korlátai.

A régi Mt. is biztosította a munkáltató számára, hogy a munkavállalókat például átirányítás vagy kiküldetés keretében a munkaszerződésben foglaltaktól eltérően foglalkoztassa. Miért volt szükséges a szabályozást megváltoztatni?

Az új Mt. egyesíti a régi Mt. szerinti átirányítás, kiküldetés, kirendelés és a régi Mt. 150 §-a szerinti más munkáltatónál történő munkavégzés jogintézményét. Ha a munkáltató a munkavállalót ideiglenesen más munkakörben vagy munkahelyen szeretné foglalkoztatni vagy akár más munkáltatónál történő munkavégzésre kötelezni, a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra vonatkozó szabályokat kell alkalmaznia. A korábbi jogintézményeket az új Mt. viszont nem csak egyesítette, hanem egyszerűsítette is. Annak ellenére, hogy az új Mt. nem használja az átirányítás, kiküldetés, illetve kirendelés fogalmakat, a gyakorlatban természetesen továbbra is használhatóak e kifejezések a munkaszerződéstől elérő foglalkoztatás egyes eseteinek megjelölésére.

Miként valósult meg a szabályozás egyszerűsítése?

Kikerültek bizonyos részletszabályok. Például az átirányítás egyik feltétele az volt, hogy arra kizárólag a munkáltató működésével összefüggő okból kerülhetett sor. Ha a munkáltató működése nem indokolta, a munkavállalót nem lehetett más munkakörbe átirányítani.

A kiküldetésnek szintén feltétele volt, hogy azt a munkáltató csak gazdasági érdekből rendelhette el, valamint kiküldetésnél figyelembe kellett venni az utazási időre vonatkozó szabályt is, mely szerint belföldi kiküldetés esetén, ha az utazási idő a munkavállaló munkaidő-beosztása szerinti munkaidőn kívül esett, a munkavállalót személyi alapbére 40 százaléka illette meg.

A régi Mt. a kirendelést egyértelműen elhatárolta a munkaerő-kölcsönzéstől többek között azzal, hogy a kirendelésre – a munkaerő-kölcsönzéssel ellentétben – ellenszolgáltatás nélkül kerülhetett sor. Ezen felül a munkavállalót lényegében csak a cégcsoporthoz tartozó másik munkáltatóhoz lehetett kirendelni.

A munkavállalót a cégcsoporthoz nem tartozó munkáltatónál történő munkavégzésre kizárólag abban az esetben lehetett kötelezni (a régi Mt. 150 §-a szerint), ha a munkáltató a munkaviszonyból eredő foglalkoztatási kötelezettségét működési körében felmerült ok miatt átmenetileg nem tudta teljesíteni. Ebben az esetben sem lehetett a fogadó munkáltatótól ellenszolgáltatást kérni a kirendelésért.

Az új Mt. ezeket a részletszabályokat már nem tartalmazza.

Sok munkavállaló attól tart, hogy a korábbi részletszabályok hiánya miatt a munkáltatók visszaélhetnek a szabályozás egyszerűsítésével.

Pedig aggodalomra nincs ok. A szabályozás egyszerűsítése, azaz bizonyos részletszabályok mellőzése nem azt jelenti, hogy a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásnak ne lennének feltételei, illetve korlátai.

A munkáltatónak a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás során figyelembe kell vennie az új Mt. általános munkajogi alapelveit, illetve általános magatartási követelményeit. A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás jogát a munkáltató csak rendeltetésszerűen gyakorolhatja, melyből eleve az következik, hogy a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra csak a munkáltató működésével összefüggő ok miatt kerülhet sor. Továbbra sincs tehát lehetősége a munkáltatónak arra, hogy a részletszabályok hiányára hivatkozva pl. megtorlás céljából átirányítson egy munkavállalót egy másik munkakörbe. Az új Mt. ezen felül tartalmaz olyan magatartási követelményt is, mely szerint a munkáltató a munkavállaló érdekeit a méltányos mérlegelés alapján köteles figyelembe venni, és a munkavállalónak aránytalan sérelmet nem okozhat.

Nincs tehát szükség a korábbi részletszabályokra, hiszen az új Mt. általános alapelveit, illetve magatartási követelményeit figyelembe véve továbbra sincs lehetőség arra, hogy a munkáltató a munkavállalóit bármelyik munkakörbe átirányítsa, vagy munkavállalóit bármikor és korlátozás nélkül más munkáltatónál történő munkavégzésre kötelezze.

Számos sajtóhír arról számolt be, hogy január 1-jétől a munkáltatók a munkavállalókat bármelyik másik munkáltatónak kölcsönbe adhatják akár ellenérték fejében. Ez akár újabb bevételi forrása is lehet olyan cégeknek, akik nyereségüket akár ilyen módon kívánják növelni? Riogatás vagy valós veszély a „modern rabszolgaság”?

A régi Mt. két esetben engedte meg a munkáltatónak, hogy a munkavállalót ideiglenesen másik munkáltatónál munkavégzésre kötelezze. Egyrészt kirendelés keretében, melynek az volt a feltétele, hogy ellenérték kikötésére nem kerülhetett sor, valamint az, hogy a kirendelő munkáltató és a fogadó munkáltató tulajdonosi kapcsolatban álljon egymással. Ennek a szabályozásnak az volt a célja, hogy a kirendelést ne lehessen munkaerő-kölcsönzés céljára felhasználni, és így a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó speciális szabályokat kijátszani. A más munkáltatónál történő munkavégzésre lehetőség nyílt a régi Mt. 150. § (1) bekezdése alapján is. Ennek feltétele az volt, hogy a munkáltató a munkaviszonyból eredő foglalkoztatási kötelezettségét – működési körében felmerült ok miatt – átmenetileg nem tudta teljesíteni. Ugyan úgy, mint a kirendelésnél, ellenértéket nem lehetett kikötni. A kirendeléssel ellentétben azonban nem volt szükséges, hogy a két munkáltató tulajdonosi kapcsolatban álljon egymással.

Tény, hogy az új Mt. ezeket a részletszabályokat már nem tartalmazza, melyből a munkavállalók esetleg levonhatják azt a következtetést, hogy a más munkáltatónál történő foglalkoztatásnak innentől kezdve nincsenek korlátai. Megnyugtatásként mondom, hogy igenis vannak korlátai. A munkaszerződéstől eltérő foglalkozatást ezek után is tisztán el kell határolni a munkaerő-kölcsönzéstől.

Munkaerő-kölcsönzés esetén a felek kifejezetten azzal a célzattal kötnek munkaszerződést, hogy a munkáltató a munkavállalót egy másik munkáltatónak kölcsönbe adja. Munkaerő-kölcsönzés esetén a munkavállaló átengedése egy másik munkáltatónak a felek szerződéses megállapodásán alapul, és gyakran hosszabb időtartamra szól. A munkaerő-kölcsönzést végző munkáltató sok egyéb jogszabályi feltételt is köteles teljesíteni ahhoz, hogy munkavállalókat ellenérték fejében átengedhessen egy másik munkáltatónak.

A munkaerő-kölcsönzéssel ellentétben a kirendelés csak ideiglenes jelleggel valósulhat meg, a felek a munkaviszonyt nem a munkavállaló átengedésének céljából létesítik. A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás nem a munkáltató és a munkavállaló megállapodása, hanem egyoldalú munkáltatói utasítás alapján valósul meg. Kirendelés esetén az új Mt. bár nem tartalmazza azt a kitételt, miszerint tilos az ellenérték kikötése, ez azonban nem jelenti azt, hogy a kirendelő munkáltató díjazást kérhet a fogadó munkáltatótól. Aki munkavállalót ellenérték fejében átenged egy másik munkáltatónak, az munkaerő-kölcsönzést folytat, és az ezzel kapcsolatos jogszabályi feltételeket köteles teljesíteni. Ha azonban a munkáltató nem teljesíti a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó jogszabályi feltételeket, és ebből eredően munkaerő-kölcsönzés folytatására nem jogosult, akkor az Mt. 53. §-ára, illetve a korábbi részletszabályok hiányára hivatkozva sem köthet ki ellenértéket a munkavállaló átengedésekor. Nem kell tehát tartania a munkavállalónak attól, hogy a munkáltatója esetleg a profit növelése érdekében ellenérték fejében kölcsön adja egy másik munkáltatónak, ha munkáltatója nem jogosult munkaerő-kölcsönzést folytatni, és a felek közötti munkaszerződés nem ezzel a célzattal jött létre.

Említette, hogy a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra csak ideiglenesen kerülhet sor. Milyen időbeli korlátokat kell figyelembe venni?

A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás keretében a munkáltatónak lényegében lehetősége nyílik arra, hogy a munkavállalót a munkaszerződésben foglaltaktól eltérő feltételekkel foglalkoztassa úgy, hogy a munkaszerződést a feleknek nem kell módosítaniuk, azaz nincs szükség a munkavállaló hozzájárulására. Mivel a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra egyoldalú munkáltatói utasítás alapján kerül sor, ezért a jogalkotó erre csak ideiglenes jelleggel ad lehetőséget. A régi Mt. szerint az átirányítás, kirendelés, kiküldetés és a más munkáltatónál történő munkavégzés naptári évenként külön-külön nem haladhatta meg a 44 munkanapot, de együttesen ezek az intézkedések nem haladhatták meg a 110 munkanapot.

A 2013. január 1-jén hatályba lépett szabályozás némileg szigorított az időkorláton. A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás valamennyi esetének együttes időtartama naptári évenként összesen a 44 beosztás szerinti munkanapot vagy 352 órát nem haladhatja meg. Ez azt jelenti, hogy akkor sem haladhatja meg a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás az előírt időtartamot, ha különböző munkáltatói intézkedésekre kerül sor, azaz a munkavállalót átirányítják, majd később kirendelik, vagy más munkavégzési helyre küldik.

Ez azt jelenti, hogy a különböző munkáltatói intézkedések együttes időtartama már nem érheti el a 110 munkanapot?

Főszabály szerint a különböző munkáltatói intézkedések együttes időtartama sem haladhatja meg a 44 beosztás szerinti munkanapot vagy 352 órát. Az új Mt. azonban lehetővé teszi, hogy kollektív szerződés hosszabb időtartamot határozzon meg.

Újdonságnak számít továbbá, hogy a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás időtartamát nem csak napokban, hanem órákban is nyilván lehet tartani, valamint a törvény az időtartam kapcsán most már nem csupán munkanapot említ, hanem beosztás szerinti munkanapot. A törvényszöveg kiegészítése egyértelművé teszi, hogy a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás időtartamába csak azok a napok, illetve órák számítandóak bele, amelyek alatt a munkavállaló beosztása szerint munkavégzésre volt köteles.
 

  • kapcsolódó anyagok
MUNKAJOG