A Dacia-csalássorozatot nem érinti a rendőrség döntése

Az Országos Rendőr-főkapitányság bizonyítottság hiányában megszüntette a Lakatos András – alvilági nevén Kisbandi – ellen folytatott 25 rendbeli csalás és egy rendbeli sikkasztás miatt elrendelt eljárást – közölte Somos Zoltán, a gyanúsított ügyvédje.

Az alperes jogi képviselője elmondta: 1994-1996 közötti időszakban elkövetett feltételezett ügyekről van szó, de bizonyítékok hiányában novemberben megszüntették az eljárást Lakatos Andrással szemben. Ismertetése szerint a 25 rendbeli csalás gyanúja kölcsönadási szerződésekkel kapcsolatosan, míg a sikkasztásé egy Pontiac típusú személygépkocsi ügyében merült fel Kisbandi ellen.

Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs elmondta: az ügyvéd által közöltek megfelelnek a valóságnak.

A Dacia-ügyet a mostani döntés nem érinti

Ez év októberében más ügyekben két év nyolc hónap börtönbüntetésre, valamint három év közügyektől való eltiltásra ítélte, nem jogerős határozatában a Pesti Központi Kerületi Bíróság Lakatos Andrást, akit az eljáró tanács 416 rendbeli csalásban, mint felbujtót, továbbá négyrendbeli bűnszövetségben elkövetett csalásban ugyancsak, mint felbujtót talált bűnösnek.

A bíróság az ügyész kezdeményezésére megszüntette Lakatos András előzetes letartóztatását, aki a tárgyalás után úgy nyilatkozott: úgy érzi, hogy szigorú ítélet született ügyében. Az eljáró tanács Lakatos Andrást és vádlott-társát 35 millió 198 ezer forint és kamatainak kifizetésére kötelezte az úgynevezett Dacia-ügylet károsultjai részére.

Lakatos Andrást, aki 1996 októberében hagyta el Magyarországot, nemzetközi elfogatóparancs alapján az amerikai Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) 2000. június 8-án vette őrizetbe a Florida-állambeli Miamiban és az idén február 13-án hozták haza az Egyesült Államokból.

Az Igazságügyi Minisztérium az illetékes magyar bíróság által Lakatos András ellen Magyarországon különböző bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőeljárás, köztük a 444 rendbeli csalás miatt kibocsátott elfogatóparancsok alapján terjesztette elő a kiadatási kérelmet.