Beterjesztette pénteken a londoni alsóház elé a brit kormány az azonos neműek házasságának engedélyezésére kidolgozott törvénymódosítási javaslatot.

A módosítás, amelyről a képviselők várhatóan februárban szavaznak, bizonyosra vehető elfogadása után lehetővé teszi, hogy az azonos nemű párok akár polgári, akár egyházi szertartás keretében házasságra lépjenek egymással.

A konzervatív-liberális kormánykoalíció által több havi konzultációs folyamat után összeállított törvényjavaslat ugyanakkor nem kötelezi az egyes egyházakat az azonos neműek összeadására vallási szertartás keretében.

A jelenleg hatályos angliai-walesi családjogi törvény alapján az azonos nemű párok úgynevezett polgári partneri viszonyra léphetnek egymással. Ehhez hivatalos ceremónia keretében megkötött egyezségre van szükség. A polgári partneri viszonyra lépő azonos nemű párokat a törvény egymás hozzátartozóinak ismeri el, de a viszonyt a mostani jogszabály hivatalosan nem nevezi házasságnak.

Ezen változtatna kiterjesztő jellegű módosítással a pénteken beterjesztett jogszabálytervezet, amelyet azonban már a konzultációs folyamat időszakában súlyosan elítéltek brit egyházi vezetők.

Vincent Nichols, Westminster érseke, az ötmillió hívőt számláló angol-walesi katolikus közösség legfőbb vallási méltósága karácsonyi miséjén kijelentette, hogy az azonos neműek házasságának törvényesítése egyik politikai párt választási programjában sem szerepelt, ezért a módosítás “demokratikus szempontból törvényalkotási romhalmaz”.

Erre a politikai manőverre “még George Orwell is büszke lehetne” – tette hozzá Nichols érsek, utalva az 1984 című híres negatív politikai utópia szerzőjére.

A Nagy-Britanniában államegyháznak minősülő anglikán unió – amelynek első számú vezetője a mindenkori brit uralkodó – már tavaly nyáron éles hangú nyilatkozatban vetette el az azonos neműek házasságának engedélyezését célzó módosítást.

A júniusban közzétett állásfoglalás szerint az anglikán egyház “nem tudja támogatni” azt a javaslatot, amelynek alapján a pároknak “nemüktől függetlenül” lehetőségük lenne a házasságkötésre, mivel ez a házasságnak mint “férfi és nő egybekelésének lényegi, a történelem során intézményesült jellegét változtatná meg”.

A kérdés a Liberális Demokratákkal koalícióban kormányzó Konzervatív Pártot is megosztja; a párt alsóházi frakciójának harmada hírek szerint ellenzi a törvénymódosítást.

A jogszabályi változtatás mindazonáltal valószínűleg így is kényelmes többséggel átmegy majd, mivel a liberális koalíciós partner és az ellenzéki Munkáspárt egyöntetűen támogatja az azonos neműek házasodási jogának megteremtését.