A 607 ezer működő hazai vállalkozás 62 százaléka tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének péntek éjfélig, vagyis országosan 230 ezer cég mulasztotta el határidőre benyújtani társasági szerződésének jogszabályban előírt adatmódosításait – mondta el Hegedűs Márton, a cégeljárások informatikai hátterét biztosító Microsec Zrt. vállalkozás-fejlesztési igazgatója.

A vállalkozások Csongrád és Zala megyében voltak a legaktívabbak, 74 százalékuk időben adta be a kérelmet. A mulasztók aránya Nógrád megyében a legmagasabb, ott a cégek 45 százaléka nem jelentette be a kért információkat. A fővárosban a beadási arány 58 százalék volt.

Hegedűs Márton szerint az informatikai rendszer jól bírta a példátlan rohamot. A cégnyilvántartás működőképességének fenntartásához új szervert állítottak be és túlmunkát rendeltek el, így a rendszer még a csütörtökön benyújtott 56 ezer e-akta hatására sem lassult le, pedig a terhelés az átlagos napi forgalom harmincszorosa volt.

A cégtörvény tavaly márciusban hatályba lépett módosítása szerint az idén február 1-jéig minden gazdasági társaság (bt., kft., rt., közkereseti társaság, nonprofit szervezet) tagjainak, illetve a képviseletükre jogosultaknak be kell jelenteniük adóazonosító jelüket, születési helyüket és idejüket, illetve édesanyjuk nevét. A székhely, telephely, fióktelephely használatának jogszerűségéről pedig nyilatkoznia kell a cég képviseletére jogosultnak, ám ehhez nem szükséges semmiféle ezt igazoló okiratot, például bérleti szerződést vagy tulajdoni lapot mellékelni. 

Kapcsolódó cikkek:

Valamennyi céget érintő jelentős cégjogi változások →

Ügydömping a cégbíróságokon – Nem bírságolnak automatikusan a megkésett adatszolgáltatás miatt →

Nem automatikus a bírságolás a változásbejegyzéssel kapcsolatban – A KIM megerősítette a fővárosi cégbíróság elnökének nyilatkozatát →