Több mint egymillió értesítés kiküldését irányozta elő a 2013-as évre a francia kalózkodás elleni hivatal, a Hadopi-ügynökség. A szervezet felelős Franciaországban az illegális letöltés visszaszorítása érdekében kidolgozott, ún. három csapás rendszer végrehajtásáért.

2010-ben Franciaország volt az első, amely az online szerzői jogi jogsértések visszaszorítása érdekében bevezette a ún. három csapás vagy fokozatos válasz rendszerét. Annak céljából, hogy az állampolgárokat a szerzői jog által védett tartalmak legális forrásokból való beszerzésére szorítsa rá, az illegális letöltésen ért internetezőket írásban figyelmeztetik a hatóságok, előre kilátásba helyezve a potenciális büntetést. A harmadik eredménytelen figyelmeztetés után bíróság jogosult dönteni a jogsértő fogyasztó büntetéséről.

A törvény végrehajtására létrehozott Hadopi-ügynökség a 2012-es évben több mint 613 ezer értesítést küldött ki, 54 ezer esetben második, 305 alkalommal harmadik figyelmeztetést is postázott a kalózkodó franciáknak. A TorrentFreak beszámolója szerint a szervezet az idén még a tavalyinál is aktívabb évre készül: a 2013-as évre mintegy 1,1 millió értesítés kiküldését irányozta elő.

Bár a hivatal költségvetését az idei évre csökkentették, az értesítések száma azáltal is növelhetővé válik, hogy a filmes és zenei tartalmak illegális letöltése mellett, a videojáték ipar képviselőinek csatlakozásával idén azok értesítését is megkezdik, akik játékokat töltenek le engedély nélkül.

Az irányszámok publikálása mellett a Hadopi-ügynökség jelentése több mint két éves működése tapasztalatából kiindulva a program eredményességét is megerősíti. A hivatal felmérése szerint ugyanis a rendszer elindítása óta nőtt a legális forrásból származó tartalmak fogyasztása, és csökkent a jogsértő tartalmak fogyasztása a francia internetezők körében. 2011 decemberében 20, 2012 októberében már csak 15 százalékra becsülték azok arányát, akik csak, illetve részben illegálisan töltenek le. Mindeközben 71-ről 78 százalékra nőtt a kizárólag legális letöltési lehetőségeket használók aránya. A több mint 1500 válaszadó bevonásával készült felmérés szerint a megkérdezettek 51 százaléka a jogszabályok betartása miatt választja a legális forrást, míg 43 százalék jelezte, hogy az alkotók jogainak tiszteletben tartása miatt cselekszik így. Ezen kívül a letöltött tartalom jobb minősége, illetve a rosszindulatú programok vagy a vírusok elkerülése is a legális szolgáltatások mellett szólnak a megkérdezettek szerint.