Jogerősen visszahelyezett állásába hat, korábban nyugdíjazott Veszprém megyei bírót a Győri Törvényszék – közölte csütörtökön Máté Kinga szóvivő bíró.

Tájékoztatása szerint a hétfőn és szerdán meghozott döntésekkel a Veszprémi Törvényszék és a Pápai Járásbíróság korábbi elnöke, valamint négy volt törvényszéki bíró ügye zárult le. A törvényszék annyiban változtatta meg az első fokon meghozott ítéleteket, hogy nem csupán tisztségükbe helyezte vissza a nyugalmazott bírákat, hanem beosztásukat is helyreállította.

Emellett arról is rendelkezett a törvényszék másodfokú tanácsa, hogy a munkáltató felmentéssel kapcsolatos intézkedéseit hatálytalanította és egyúttal kötelezte a munkáltatót a bírák továbbfoglalkoztatására, eredeti beosztásuk szerint – tette hozzá.

Megjegyezte: egy szombathelyi cégbíró ügyében hatályon kívül helyezte a törvényszék az elsőfokon meghozott döntést, és ügyében új eljárást rendelt el.

Az Ab júliusban semmisítette meg azt a szabályozást, amely a bírák nyugdíjkorhatárát a korábbi 70 évről az általános öregségi nyugdíjhoz igazítva 62 évre szállította le, és ehhez kötelező felmentést kapcsolt. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke január elején azt mondta, a leszállított korhatár miatt 230 bíró vonult nyugdíjba, az Alkotmánybíróság döntése után 163-an munkaügyi pert indítottak.