A kalózkereskedelem visszaszorítása érdekében Kínában ezentúl minden számítógépet ellátnak a Microsoft új operációs rendszerével – jelentette be az ázsiai ország négy legnagyobb, személyi számítógépeket gyártó vállalata csütörtökön.

A múlt évben a Kínában használt szoftver programok 90 százaléka a kalózkereskedelemből származott, így a mostani döntés révén mérséklődhet a Microsoft kára is – állítja a világ legnagyobb szoftvergyártó cégének egyik vezetője.

A négy vállalat – a Legend Holding Ltd, a TCL Computer Technology Co, valamint a Great Wall Corporation és a Tsinghua Tongfang Co Ltd számítógépes részlegei – megállapodása szerint minden új számítógépet a Microsoft Windows XP rendszerével ellátva hoznak forgalomba. Így a mostani 30 százalékról 40, vagy akár 50 százalékra is nőhet azoknak a szemékyi számítógépeknek az aránya, amelyeken jogtiszta hivatalos Microsoft Windows XP programok futnak.

Szakértők véleménye szerint azonban a megállapodás nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket, a hivatalos Microsoft Windows XP programmal ellátott gépek ára ugyanis mintegy 10 százalékkal lesz magasabb, mint a hivatalos verzió nélküli számítógépeké. Az átlag kínai állampolgár pedig nem akar többet fizetni csak azért, hogy jogtiszta Microsoft-programmal ellátott gépet kapjon.

A Windows XP operációs rendszer, amely a Windows 2000-t váltotta fel, a múlt hónapban került forgalomba Kínában. Ára 1,500 jüan (180 dollár). A kalózváltozat ára 1-3 dollár.A kalózkereskedelem a szoftvergyártó cégeknek tavaly a becslések szerint összesen 1,1 milliárd dollár veszteséget okozott.

A Business Software Alliance adatai szerint Kínában a kalóz szoftverprogramok aránya 94 százalék.