Bíráskodás változó jogi környezetben - Terítéken a jogalkotás - Darák Péter előadása

2013.03.27. Jogi Fórum / Kúria

Immár XXI. alkalommal került megrendezésre a kaposvári városházán a „Jogi beszélgetések” rendezvény, amelyet ezúttal a jelentős szakmai érdeklődés miatt két naposra terveztek a szervezők: a Kaposvári Törvényszék, a Kaposvár Megyei Jogú Város és Somogy megye. A tanácskozás második napjának első előadója Dr. Darák Péter, a Kúria elnöke volt.

A „Bíráskodás változó jogi környezetben” címmel megtartott előadásában a Kúria elnöke a változó jog világában a Kúria és a bírósági szervezetek előtt álló kihívásokról beszélt. Úgy vélte, napjainkban nem megengedhető, hogy kizárólag a jogszabályok mentén gondolkodjunk, figyelmet kell fordítani a jogrendszerünk alapjául szolgáló gazdasági viszonyokra is. Hangsúlyozta: az utóbbi években nem csökkent a bíróságok költségvetése, minden eszköz rendelkezésre áll tehát a színvonalas ítélkezési munkához.

A Kúria egyre kiterjedtebb és sokszínűbb szakmai munkája, a magas színvonalú és egységes joggyakorlat kialakítása érdekében végzett tevékenysége nem ütközik költségvetési korlátokba. Hozzátette: a válságot azonban érzékeljük minden napi munkánk során azokban az ügyekben, amelyek eladósodott családok, behajthatatlan követelések, jelentős adótartozások, a közvagyont érintő bűncselekmények, leépítések kapcsán elénk kerülnek. Ebben az új helyzetben a jogi környezet is változik.

Darák Péter szólt a bekövetkezett jogszabály-változásokról, az új anyagi jogi kódexekről, és vázolta, hogy a Kúria miként járulhat hozzá a változó jogi és gazdasági környezet mellett is a magas színvonalú, egységes ítélkezéshez Magyarországon.

Beszélt a Kúria legfontosabb feladatának tekintett egységes ítélkezési gyakorlat kialakításának gyakorlati kérdéseiről, a változó jogi környezetben felmerülő jogértelmezési problémákról, s az ezekből fakadó, a jog és az igazságszolgáltatás iránt megnyilvánuló bizalmatlanság kezeléséről.

Ismertette az egységes ítélkezési gyakorlat legerősebb eszközét, a jogegységi eljárásokat, a jogegységi tanácsok tevékenységét. Külön kitért a polgári, a büntető és a közigazgatási-munkaügyi Kollégiumok által meghozott jogegységi határozatokra, az elvi bírósági határozatokra és az elvi bírósági döntésekre. Tájékoztatta a hallgatóságot a 2012-ben felállított joggyakorlat-elemző csoportok tevékenységéről. Aláhúzta, hogy a munkacsoportok témaköreit a bírói kar és a kiemelt társadalmi érdeklődés figyelembe vételével határozta meg. A vizsgálatok összegzése alapján a joggyakorlat-elemző csoportok útmutatásokat fogalmaztak meg.

Az elnök előadásában kiemelt hangsúlyt kapott a Kúria és az alsóbb fokú bíróságok, valamint a Kúria és a különböző jogászi szakmák közötti hatékony információáramlás szükségessége, mint az egységes ítélkezési gyakorlat megvalósításának elengedhetetlen feltétele.

Az előadás külön fejezete foglalkozott az új Ptk hatálybalépésére való felkészüléssel. Az új törvényekről szólva megállapította, hogy azok értékteremtők és szabályozók, és fontosnak nevezte, hogy a jó hagyományok egybe forrjanak a modern gondolatokkal.

Darák Péter előadásának teljes szövege →

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
KÚRIA
KÚRIA JOGGYAKORLAT-ELEMZÉS
DARÁK PÉTER