Közveszély helyén történt lopások - Szigorúbb szankciók - Btk.-módosító javaslat

2013.04. 3. Jogi Fórum / MTI

Benyújtotta szerdán az Országgyűlésnek a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítására vonatkozó javaslatát a Fidesz annak érdekében, hogy a jövőben szigorúbban lehessen szankcionálni azokat, akik közveszély helyszínén lopnak.

Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója, a parlament rendészeti bizottságának elnöke frakciótársával, Gulyás Gergellyel közösen terjesztette indítványát a Ház elé. Tervük szerint a Btk.-módosítás legkésőbb május 1-jén lépne hatályba, így akár már a tavaszi időszak árvízvédelmével kapcsolatosan is alkalmazni lehetne.

Kocsis Máté a javaslatot budapesti sajtótájékoztatóján azzal magyarázta, hogy vannak, akiknek még katasztrófahelyzetben is azon jár az eszük, hogyan tudnának lopni. Az elmúlt időszakban is voltak olyan helyek az országban, ahol tolvajok nehezítették a hóhelyzet utáni helyreállítás vagy az ár- és belvízvédelem munkálatait. A Közép-Tisza vidékén például a zsilipekről vitték el az alkatrészeket - hozta fel példaként.

Mindezek miatt a jövőben vétség helyett bűncselekmény lesz a katasztrófa- vagy vészhelyzet, illetve természeti csapás helyszínén elkövetett lopás, így az ilyen tolvajoknak - a javaslat szerint - minimum három, maximum tíz év börtönbüntetés járhat majd - részletezte a fideszes politikus, aki szerint ez kellően elrettentő szankció lesz.

Kérdésre megjegyezte, az új szabályozás a köz- és a magántulajdonra egyaránt vonatkozik majd.
 

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐJOG
JOGALKOTÁS