Már a csődtörvény számozása is balul sikerült, hiszen XLIX. helyett IL. lett a sorszáma – 1991-től egészen 2006-ig. A szakemberek szerint a sűrűn toldozott-foldozott, nehezen értelmezhető törvénynek rég elveszett a belső koherenciája. A legeslegújabb módosítási javaslatot március végén nyújtották be, de készül a magáncsőd szabályozása is.
Az Országgyűlés 1991. szeptember 24-én fogadta el a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvényt, egészen pontosan: az 1991. évi IL. törvényt. A jogszabály szövege a Magyar Közlöny 1991. október 22-i számában jelent meg (117. szám, 2311. o.). A hivatalos lap tanúsága szerint a törvény száma 1991. évi IL. törvény volt. Igen ám, de a római számokat úgy kell képezni, hogy minden helyiértéket külön ki kell írni: ezért a 49 az 40+9, vagyis XLIX. A jogalkotók annyira makacsnak bizonyultak, hogy a törvény számozását másfél évtizedig nem javították ki, noha a normaszöveget időközben csaknem negyvenszer módosították. Márpedig a jogszabályszerkesztésről szóló 12/1987. (XII. 29.) IM rendelet 1. § (3) bekezdése értelmében a törvény számát római számmal kell jelölni. Ez a szabály nem változott, hiszen a 61/2009. (XII. 14.) IRM rendelet 21. § (3) bekezdésének e) pontja 2010. március 1-jétől ugyanígy rendelkezik. Végül a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 135. § (1) bekezdése 2006. július 1-jétől módosította formálisan is a csődtörvény címét, és javította ki a számozást. Ennek nyomán az egyik legnépszerűbb jogszabálykereső program szerkesztői visszamenőlegesen is átírták a törvény számozását.
Az első csődjogi kódex nem 1991-ben, hanem 110 évvel korábban született. Az Országgyűlés 1881-ben fogadta el ugyanis az Apáthy István által készített csődtörvényt, amely kimondta: „A csődnyitás joghatálya kiterjed a közadósnak – vagyonbukottnak – végrehajtás alá vonható összes vagyonára, melyet ez a csődnyitás idejekor bir és melyhez a csőd tartama alatt jut.” Az 1881. évi XVII. törvénycikk a csődper helyett bevezette a csődeljárást, egyszerűsítette a csődvagyon értékesítését, amelyet a hitelezők intéztek, és a bíróság csak akkor léphetett közbe, ha vitás kérdés merült fel vagy törvénysértés történt.
A csődeljárásról, felszámolási és végelszámolási eljárásokról szóló 1991. évi IL. (XLIX.) törvényt a rendszerváltozást követően, a piacgazdaság kialakulásának kezdetén fogadták el. Az Antall-kormány a kampányszerű privatizációk által is okozott likviditási nehézségeket, a cégek krónikus fizetésképtelenségét és körbetartozásait a csődtörvénnyel bevezetett „nem peres” eljárásokkal kívánta kezelni.
Tokár Tamás ügyvéd gyakorlatias jellemzése szerint a csődeljárás és a felszámolási eljárás közötti összefüggést az adja, hogy a csődeljárás sikertelensége (a hitelezőkkel folytatott eredménytelen egyezkedés) maga után vonja a felszámolási eljárást. Míg az előbbi esetben „alkudoznak” a felek, az utóbbi esetben az adós fizetésképtelen, remény sincs arra, hogy átütemezett tartozásait a jövőben rendezni tudja. Az eredménytelen „egyezkedésből” (csődeljárásból) következik, hogy az adós fizetésképtelen (felszámolás) azzal együtt, hogy a csődeljárásnak nem feltétlenül kell megelőznie a felszámolási eljárást. Az „eleve” fizetésképtelen adós hitelezői meg sem kísérlik az „egyezkedést”, azonnal felszámolást kezdeményeznek adósukkal szemben. A csődeljárás során a hitelezők – fizetési haladék adása mellett – igyekeznek többségi döntéssel működésében fenntartani az adóst. Erre alapos okuk van, mert a csődnél csak egy rosszabb dolog történhet: ha felszámolják az adós társaságot.
A csődtörvény megalkotása óta a viták kereszttüzében áll. Juhász László, a Pécsi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának nyugalmazott vezetője szerint Magyarországon annyira könnyű céget alapítani, hogy szinte nem is érdemes a régit rendbe tenni. Nem véletlen, hogy az érdemben befejezett ügyek 90 százaléka „egyszerűsített romeltakarítás”. Az 1992-ben hatályba lépett csődtörvényt már annyit toldozták-foldozták – állítja a nyugalmazott bíró –, hogy elveszett a belső koherenciája. Erdős Károly, a Felszámolók és Vagyonfelügyelők Országos Egyesületének korábbi titkára pedig úgy látja, hogy a többszöri, szinte a követhetetlenségig eljutott módosítások miatt a jogértelmezési kérdéseknél igencsak nehéz helyzetben vannak a jogalkalmazók. Szerinte a csődjog átfogó reformjára van szükség, de nem oly módon, mint eddig, hogy csak egy jogértelmezésre, részletszabályra koncentráltan módosítják a törvényt.
1992. január 1-je óta a csődtörvényt – elsősorban jogalkalmazási problémák miatt – többször is korrigálták – két-három évente novelláris megoldással. A legnagyobb kihívást a globális pénzügyi válság jelentette: 2008 őszétől a gazdasági krízis cégek és családok sokaságának okozott krónikus fizetésképtelenséget. A statisztikák arról árulkodnak, hogy a gazdaságilag fejlett államokban jóval több cégcsődöt regisztráltak, mint a szegényebb országokban. Az Európai Unión belül 2009-ben a tízezer vállalkozásra jutó csődök száma Görögországban (!) volt a legalacsonyabb (4) és Luxemburgban a legmagasabb (242). Magyarországon a csődeljárás évtizedeken át mellőzött processzusnak számított, az eljárások száma évente alig érte el a húszat. Ehhez képest 2012-ben 28 305 cég szűnt meg, napjainkban havonta kétezer vállalkozást számolnak fel. Az Opten előrejelzése szerint a felszámolások száma 2013-ban előreláthatóan csökkenni fog, amire a rendszerváltás óta nem volt példa. Ennél is nagyobb fordulat várható a végelszámolásoknál, ezek száma akár 40-50 százalékkal is csökkenhet a kényszertörlés bevezetése miatt.
A pénzügyi válság kihívásaira keresett megoldást a 2009. évi LI. törvény, amely újraírta a csődeljárás mint reorganizációs eljárás szabályrendszerét. A törvény indokolása hangsúlyozta: „Valószínűsíthető, hogy az adós és a hitelező méltányos érdekeit szem előtt tartó új csődszabályozás elősegítheti, hogy a veszteséges gazdálkodás miatt likviditási, vagy fizetési nehézségekkel rendelkező vállalkozások inkább idejekorán csődöt jelentsenek, mintsem később egy jelentős adósság felhalmozást követően felszámolás induljon ellenük. A cél az, hogy a piaci nehézségekkel küzdő gazdálkodók egy bíróság előtti csődeljárás keretében és csődvédelem birtokában kíséreljék meg működésük újraszervezését, adósságaik rendezésére pedig a hitelezőkkel olyan megállapodást tudjanak kötni, amely elkerülhetővé teszi a felszámolásukat, azaz a fizetésképtelenség miatti hosszadalmas eljárást követő jogutód nélküli megszüntetésüket.”
Az elmúlt húsz év törvénymódosításai – inkább kevesebb, mint több sikerrel – a felszámolási eljárások gyorsítását, a fizetésképtelenségi szabályok hatékonyságát igyekeztek javítani, és nem utolsó sorban a hitelezők érdekeinek védelmét, valamint a gazdasági életben tapasztalt visszaélések megszüntetését célozták.
Így volt ez a legutóbbi változtatások esetében is. 2012. március 1-jétől azért módosították a jogszabályt, hogy növeljék a fizetésképtelenségi eljárások hatékonyságát. A felszámolási ügyek csökkentése érdekében a kényszer-végelszámolás helyébe a kényszertörlési eljárást léptették, amely lehetővé tette, hogy a már teljesen kiürített cégek megszüntetése ne időrabló és költséges felszámolás keretében valósuljon meg. Ezt követően a cégbíróság csak akkor kezdeményezhet felszámolást, ha hitelezői bejelentés érkezik és a cégvagyon a felszámolási költségeket előreláthatóan fedezi.
A 2012. évi CXCVII. törvény 2013. január 1-jei hatállyal tovább módosította a csődtörvényt. A felszámolási költség részévé vált a munkaerő-kölcsönbeadó által fizetendő munkabér és egyéb bérjellegű juttatás is. Pontosították az ideiglenes vagyonfelügyeleti eljárásra és a felszámolási költségekre vonatkozó szabályokat is. Így a kérelem vagy értesítés benyújtásától számított három munkanapon belül intézkedni kell az eljárás megindításától, amelynek díja legalább nettó ötszázezer, de legfeljebb ötmillió forint. Továbbá: ha egy cég csődbe megy, a vonatkozó uniós irányelvnek megfelelően a saját és a kölcsönzött foglalkoztatottak bérére ugyanaz a jogi védelem vonatkozik.
Már az Országgyűlés előtt van az újabb módosítási javaslat, amelyet március végén Koszorús László (Fidesz) terjesztett be. A kormánypárti képviselő indítványa értelmében a stratégiailag kiemelt jelentőségű cégek felszámolása esetén a kormánynak – a felszámolás elrendelése után – nem 30, hanem 365 napja lenne arra, hogy rendeletben nyilvánítsa kiemeltté a társaságokat. Csődeljárás esetén viszont nem változna a kiemeltté nyilvánítás ideje, a kormánynak – a csőd elrendelése után – továbbra is 15 napja maradna a kiemelési rendelet meghozatalára. A parlament 2011-ben emelte be csődtörvénybe a stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetekre vonatkozó eltérő rendelkezéseket. Ennek eredményeként az ilyen cégek csőd- vagy felszámolási ügyeiben csak állami felszámoló járhat el. A tervezett törvénymódosítás lehetővé tenné, hogy az állami felszámoló a legalább többségi állami tulajdoni részesedéssel működő vállalkozások végelszámolójává, vagyonrendezőjévé válhasson, továbbá ebben a körben reorganizációs és gazdasági tanácsadó szolgáltatást is végezhessen.
A tavaszi ülésszakon a parlament elé kerülhet a magáncsődre vonatkozó kereszténydemokrata javaslat − jelentette be február végén Rétvári Bence, a közigazgatási és igazságügyi tárca államtitkára. A magáncsőddel a fizetésképtelen adósok élhetnének. Ők azok ugyanis, akik jelzáloghitel mellett fedezetlen tartozásokkal, folyószámla- és fogyasztási kölcsönökkel, illetve közüzemi számlákkal is tartoznak. Ha egy ilyen adós ellen valamelyik hitelezője eljárást indít, az gyakran visszaélésekhez vezet, sokszor a lakása és más nagyobb értékű, hitelfedezetként szereplő vagyontárgya eladása után is adós marad.
