Ombudsmani csúcs - Jogkörök és feladatok - Szakmai egyeztetést tartottak a V4-országcsoport ombudsmanjai

2013.04.12. Jogi Fórum / MTI

Az ombudsmani jogköröknek, illetve az azokból adódó feladatoknak az összehasonlítása volt a fő témája a visegrádi négyek alapjogi biztosainak részvételével a szlovákiai Castá-Papiernicky-ben csütörtökön zajlott szakmai egyeztetésnek. A tanácskozáson résztvevő Szabó Máté úgy értékelte, hogy az említett jogkörök területén az elmúlt időszakban jelentős javulás történt Magyarországon.

A 2004 óta rendszeresen megrendezett ombudsmani csúcs résztvevői - a magyar biztos mellett Jana Dubovcová szlovák, Pavel Varvarovsky cseh és Irena Lipowicz lengyel alapjogi biztos - közös állásfoglalást fogadtak el hivatalaik működésével és célkitűzéseikkel kapcsolatosan.

Szabó Máté magyar alapjogi biztos fontosnak nevezte, hogy az ombudsmani hivatal és más független szervek - köztük az állami számvevőszék - által készített jelentésekben foglalt információk eljussanak az országgyűléshez és ezáltal a társadalomhoz.

A magyar biztos elmondta: a kétnapos szakmai találkozón főként arról esett szó, hogy az egyes tagországokban mennyiben hasonlóak, illetve eltérőek az ombudsmani jogok és feladatkörök. Szabó Máté ezzel összefüggésben tájékoztatta partnereit, hogy Magyarországon az ombudsman hivatalának tevékenysége az elmúlt 6 év alatt nagy átalakuláson ment keresztül, főként annak köszönhetően, az új magyar alkotmány az egy ombudsman rendszerét vezette be.

Szabó Máté úgy értékelte: az ombudsmani jogkörök tekintetében a visegrádi négyek országai közül Lengyelország "áll a legjobban", de az elmúlt időszakban jelentős javulás történt Magyarországon is.

"Az ombudsman tevékenységével kapcsolatos szabályozáson Magyarországon is lehetne még tovább javítani, ugyanakkor az alaptörvényben szereplő, ezzel kapcsolatos módosítás jó irányba tett lépés volt" - szögezte le Szabó Máté.
 

  • kapcsolódó anyagok
OMBUDSMAN
SZABÓ MÁTÉ