JogTudor - Ingyenes jogi adatbázis, mely javíthat az ügyvédi szolgáltatás színvonalán

2013.04.15. Jogi Fórum / MTI

Javíthatja az ügyvédi szolgáltatások színvonalát az az ingyenes jogszabálykereső rendszer, amellyel ezekben a napokban ismerkedik a fővárosi ügyvédség - mondta a Budapesti Ügyvédi Kamara (BÜK) elnöke.

Réti László közölte, eddig az ügyvédek jelentős összegeket költöttek színvonalas jogi adatbázisokra, már akinek futotta rá. Egy időgépesített, jól kereshető, az irányadó bírói gyakorlatot, a szakirodalmat, iratmintákat tartalmazó elektronikus jogi adatbázis akár százezrekbe is kerülhet évente, és ezt az ügyvédnek ki kell termelnie.

A BÜK másfél éve elindított "felzárkóztatási kezdeményezése" nyomán nyártól a fővárosi ügyvédeknek ingyenes lesz két színvonalas, egymással versengő jogi adatbázis. Ez lehetővé teszi, hogy az ügyvédek ne a szakmai színvonalon spórolva versenyezzen az ügyfelekért - tette hozzá a kamarai elnök, aki szerint az ügyfelek költségeit is csökkentheti a "JogTudor" névre keresztelt új kamarai szolgáltatás.

A színvonalas és ingyenes hozzáférés a jogszabályokhoz számos fejlett országban állami feladat, ám hazánkban az ingyenes adatbázisok még széttagoltak, különböző intézmények internetes adatbázisaiból "nehezen gereblyézhetők össze" a szükséges információk - jegyezte meg Réti László.

Elmondta, hogy az összes szolgáltatóval kapcsolatba léptek és sikerült olyan tartalmi, illetve árversenyt kialakítani, amelynek köszönhetően a HVG-ORAC és az Opten jelentős kedvezménnyel kínált, ügyvédre szabott, színvonalas jogszabálykereső rendszereit választották. A két eltérő, egymással kínálati versenyben maradó jogtáradatbázist a napokban több ezer ügyvéd próbálja ki, és dönti el, hogy a versenyben nyertes két termék közül melyiket választja a következő tizennégy hónapra.

A BÜK tagjai jövő nyár közepéig biztosan ingyen juthatnak majd hozzá, de az elnök szerint a jó gazdálkodás és a jövő alternatív kamarai pénzügyi forrásai fenntarthatóvá tehetik ezt a szolgáltatást, amelyre a BÜK évente százmilliós nagyságrendben költ. A megyei ügyvédi kamarák egyelőre nem tudják ingyenesen biztosítani a szolgáltatást, de az elért kedvezményes önköltségi áron számukra is hozzáférhetővé vált a két termék - tette hozzá Réti László.

Egy ilyen ingyenes, a tárgyalóteremben és otthon is elérhető jogtár elindulása után már egy ügyvéd sem hivatkozhat arra, hogy anyagi okok miatt nem volt módja a joganyagot és a szakirodalmat alaposan megismerni - fűzte hozzá a kamarai elnök.

Magyarországon az első magas színvonalú elektronikus jogi adatbázist a máig piacvezető CompLex kft. hozta létre. Mögé zárkózott fel az Opten, a közelmúltban pedig a jogi könyvkiadás jelentős szereplője, a HVG-ORAC - mondta az elnök, aki reméli, hogy a közlönykiadó is hamarosan belép a piacra. A jogász felhasználóknak, az igazságügyi ágazatnak, a jogtudománynak és a jogkereső közönségnek egyaránt az az érdeke, hogy minél színvonalasabb verseny legyen a jogi tartalomszolgáltató rendszerek egyre bővülő piacán - mondta a BÜK elnöke.
 

  • kapcsolódó anyagok
ÜGYVÉDSÉG