A Közös Agrárpolitika új uniós szabályai 2015-ben léphetnek hatályba - 2014-ben még a SAPS és a különleges támogatási rendszer alkalmazandó

2013.04.24. Jogi Fórum / MTI

Az agráriumot érintő fő szabályokról a végső megállapodás az ír elnökség tervei szerint június végére várható - mondta Czerván György, agrárgazdaságért felelős államtitkár, az Európai Unió mezőgazdasági és halászati miniszterek tanácskozásán Luxemburgban.

A vidékfejlesztési tárca közleménye szerint a miniszteri tanácsülésen az agrárminiszterek a Közös Agrárpolitika (KAP) reformja tervezett bevezetésének csúszása miatti, a 2014-re vonatkozó átmeneti szabályokat bemutató bizottsági rendelettervezetet vitatták meg és véleményezték.

A KAP reformcsomag legfontosabb elemei 2015-ben léphetnek hatályba - emlékeztet a közlemény. Hozzátéve: csak ezt követően történhet a bizottsági végrehajtási rendeletek megalkotása. Továbbá a tagállamok is csak ezután hozhatják meg a vonatkozó nemzeti jogszabályokat.

Mivel az új rendszer bevezetése jelentős felkészülést igényel a tagállamoktól, mind jogalkotási mind informatikai szempontból, ezért ésszerű, hogy a tagállamok 2014-ben - a bizottság javaslata szerint - még a jelenleg alkalmazott támogatási rendszereket vihessék tovább.

Ez Magyarországon a termelők által már jól ismert egységes területalapú támogatási rendszer (SAPS) folytatását jelenti. A bizottsági tervezet alapján nemcsak a SAPS alkalmazható 2014-ben, hanem az érzékeny ágazatok támogatását szolgáló, úgynevezett különleges támogatások is. Ennek alapján többlet segítséget kapnak tejtermelők és rizstermesztők, valamint további támogatásban részesülnek a kérődző, zöldség-gyümölcs és dohány ágazatban gazdálkodók.

Az átmeneti rendelkezésekkel kapcsolatban Magyarország üdvözli ezt az áthidaló megoldást. De az ország szerint egyértelműen rögzíteni kell a rendeletben, hogy a SAPS alkalmazásának ideje alatt - ahogy eddig is - fizethető a termelőknek az ún. elkülönített támogatás a cukor és a zöldség-gyümölcs szektorban.

Czerván György nyomatékosan kérte a bizottságot, hogy az új tagállamok 2014-ben is nyújthassanak átmeneti nemzeti támogatást a termelőknek. Az érzékeny ágazatok támogatásának folyamatossága ugyanis kiemelt jelentőségű Magyarország számára.

A vidékfejlesztési szabályokat illetően a tervezett uniós rendelet szerint a 2007-2013-as periódus költségvetéséből 2014-ben azok a programok, intézkedések finanszírozhatók, amelyeket a tagállam még nem használt ki.

Az államtitkár a vidékfejlesztési szabályozás kapcsán arról szintén beszélt, hogy a bizottsági tervezetben Magyarország számára fontos lenne, hogy az új költségvetési keretből bizonyos első tengelyes intézkedések - például technikai segítségnyújtás és egyes működési költségek - is finanszírozhatóak legyenek. Ezek a pénzügyi keretek ugyanis a jelenlegi költségvetésben már kimerültek.

Dacian Ciolos az EU mezőgazdasági biztosa megnyugtatta a tagállamokat, hogy a tervezet részleteitől tanácsi munkacsoportban, szakértői szinten egyeztethetnek a tagállamok az elnökséggel és a Bizottsággal - olvasható a közleményben.
 

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ JOGA
AGRÁRIUM