Az úgynevezett apostille és egyéb “misztikus” adminisztratív követelmények eltörlését javasolja az Európai Bizottság a közokiratok hitelességének elismerésére vonatkozóan az Európai Unió tagállamai között – tudatta szerdán Viviane Reding, az Európai Bizottság alapjogokért, igazságügyért és állampolgárságért felelős tagja és alelnöke.

Jelenleg azoknak az uniós állampolgároknak, akik egy másik uniós tagállamban szeretnének például céget alapítani, letelepedni vagy házasságot kötni, eredeti közokirataikat, például születési vagy házassági anyakönyvi kivonataikat úgynevezett apostille-jal ellátott változatban kell bemutatniuk az adott ország hatóságainak. Ez annyit jelent, hogy a dokumentumot kibocsátó tagállam igazságügyi vagy külügyminisztériuma felülbélyegzi az eredeti dokumentumot, és ezáltal tanúsítja, hogy az hiteles, ez pedig pénzbe kerül és utánajárást igényel.

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy erre a jövőben ne legyen szükség, a tagállamok minden további hitelesítés nélkül fogadják el egy másik uniós ország hatóságai által kibocsátott eredeti hivatalos okiratokat.

“Amikor az ember átlép egy országhatárt, nem kell minden alkalommal a külügyminisztériummal megerősíttetnie, hogy az útlevele valóban útlevél. Miért lenne szükség erre a születési anyakönyvi kivonatoknál?” – tette fel a kérdést Viviane Reding, aki ismertette, hogy a bizottság által szerdán elfogadott szabályozási javaslat értelmében egy tucatnyi okirat esetében a jövőben nem kell majd az eredeti dokumentum mellé hiteles másolatot és hitelesített fordítást sem mellékelni. A szabályozási javaslat része ugyanis egy olyan többnyelvű szabványűrlap is, amelyet az uniós állampolgárok hazájukban ugyanolyan feltételekkel igényelhetnek majd, mint magát az eredeti okiratot.

A biztos ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy az okiratokkal való visszaélések kiküszöbölése érdekében a tagállamoknak együtt kell működniük, ha pedig egy dokumentum eredetiségével kapcsolatban kétely merül fel, az bármikor ellenőrizhető a kibocsátó ország hatóságainál a belső piaci információs rendszer segítségével.

A bizottság becslése szerint az új szabályozás évente mintegy 1,4 millió okiratot érinthet, és 330 millió euró megtakarítást eredményezhet.