Amerikában folytatódik a Herzog-per - A washingtoni fellebbviteli bíróság az örökösöknek adott igazat a magyar állammal szemben

2013.04.25. Jogi Fórum

Tovább folytatódhat a Herzog-gyűjtemény legértékesebb darabjaiért indított per Amerikában. A washingtoni fellebbviteli bíróság ugyanis minden pontban az örökösöknek adott igazat a magyar állammal szemben, így a per immár mind a 44 festményre vonatkozóan folytatódhat. (Egy korábbi határozat kizárta volna ezek közül azt a 11 festményt, amelyekről magyar bíróságok már döntöttek.)

Az örökösök kifejezett megelégedéssel fogadták azt a hírt is, hogy a bíróság döntését megelőzően a magyar kormány elvi határozatot hozott a magyar múzeumokban letétbe helyezett műkincsek tulajdonosaiknak történő visszaszolgáltatására. Ezzel a határozott lépéssel a jelenlegi magyar kormány elhatárolódott az előző rezsimek politikájától, amely jogtechnikai lépésekkel kívánta elkerülni a műkincs-restitúciót, mert e szemléletváltozásnak köszönhetően a kormány visszaszolgáltathatja az őket jogosan megillető műtárgyakat.

Báró Herzog Mór Lipót örökösei több éves eredménytelen egyeztetést követően 1999-ben indítottak pert a magyar állam ellen a világhírű műgyűjtemény visszaszerzése érdekében. Több mint egy évtizedes bírósági huzavonát követően az örökösök az Egyesült Államokban perelték be a magyar államot 44 festmény visszaszolgáltatása ügyében. A százmillió dollárra becsült festmények csak egy részét teszik ki annak a páratlan gyűjteménynek, amelyet Herzog Mór Lipót örököseitől raboltak el a holokauszt során.

Michael S. Shuster, a Herzog-család ügyvédje elmondta: „A bíróság döntése, amellyel elutasítja Magyarország fellebbezését és visszaemeli a perbe a korábban kizárt 11 festményt, a mi álláspontunkat erősíti. A fellebbviteli bíróság elutasította Magyarország valamennyi, a követelésekkel szembeni technikai védekezését. Egyben világossá teszi, hogy Magyarországnak kötelezően alá kell vetnie magát a bizonyítási eljárásnak és érdemben kell megvédenie álláspontját.”

Herzog Mór Lipót báró Magyarország egyik legértékesebb magángyűjteményének volt a tulajdonosa: El Greco, id. Lucas Cranach, Courbet, Zurbarán, van Dyck, Velázquez, Renoir, Monet és mások alkotásai voltak megtalálhatók ebben. Herzog báró 1934-ben hunyt el, felesége 1940-ben bekövetkezett halála után a gyűjteményt három gyermeke örökölte. A második világháború és a zsidóüldözések következtében a páratlan gyűjtemény szétszóródott, a náci megszállást követően számos darabja magyar múzeumokba – így a Szépművészeti Múzeumba és a Magyar nemzeti Galériába – került. A Herzog-gyűjteményből származó egyes alkotásokat a német és lengyel állam visszaszolgáltatta az örökösöknek az elmúlt években.
 

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
USA