Tavaly átlagosan hetvenöt százalékkal emelkedett a járásbíróságokra érkező szabálysértési ügyek száma 2011-hez képest – közölte Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke hétfőn Nyíregyházán.

Az OBH vezetője a Nyíregyházi Törvényszék összbírói értekezletét követő sajtótájékoztatón elmondta: a szabálysértési ügyszám emelkedését az magyarázza, hogy bizonyos elkövetési formák – így például kisebb értékű lopások – tekintetében már helyszíni bírság vagy közérdekű munka szabható ki, ezek elzárásra is átváltoztathatók.

Ezt a büntetést azonban egy meghallgatás után mondhatja ki a bíróság, ez pedig tárgyalási többletterhet jelent a bírósági szervezetnek – hangsúlyozta az OBH elnöke. Hozzátette: a Nyíregyházi Törvényszéken tavaly megduplázódott a szabálysértési ügyek száma 2011-hez képest, ami a bírók mellett dolgozó bírósági titkárok létszámát csaknem teljesen igénybe vette.

Vannak olyan bíróságok, ahol egy-egy bírósági titkár akár 150 ügyet is kitűz egy tárgyalási napra. Mindezt azért teheti meg – folytatta -, mert a megjelenési szándék a meghallgatási jog ellenére nagyjából átlagosan 20-27 százalék körül mozog.

Handó Tünde hangsúlyozta: az ilyen eljárások ésszerűsítése és racionalizálása érdekében a bírósági szervezet – a törvényszéki észrevételek figyelembe vételével – egy jogszabály-módosítási javaslatot dolgozott ki, amelyben kiemelt figyelmet kap az ügyfelek garanciális jogainak érvényesítése.

Az OBH elnöke a tájékoztatón jónak értékelte a Nyíregyházi Törvényszék 2012-es teljesítményét. Az itt dolgozó bírók pedig az országos átlag feletti érkező ügyet is képesek feldolgozni úgy, hogy a folyamatban lévő ügyek mennyisége és időszerűségi mutatói sem változott lényegesen – tette hozzá.

Tavaly tizenkét bíró jogviszonya szűnt meg a törvényszéken, munkájukat a többi bírónak kellett átvenni. Handó Tünde elmondta, ebben a tekintetben is jó teljesítményt nyújtott a megyei bíróság, amely a legtöbbet tárgyaló bírók viszonylatában az országos élvonalban van.

Gyulai Gábor, a szabolcsi törvényszék elnöke a tájékoztatón elmondta: a bíróság létszáma 456-ről 469-re emelkedett 2012-ben, ez a tizenhárom új bírósági titkári és ügyintézői álláshelynek köszönhető. Tavaly tizenkét bíró jogviszonya szűnt meg, amit csak részben tudott ellensúlyozni az öt új bírói kinevezés.

Ennek ellenére a bírói kar teljesítménye átlag feletti – hangsúlyozta. A törvényszéki elnök ismertetése szerint emelkedett a peres ügyérkezések száma, ezeket nagyrészt fel tudták dolgozni. A befejezett ügyek számában csökkenés tapasztalható, ami részben a bírói kapacitáscsökkenéssel magyarázható.

A szabálysértési perek száma az előző évhez képest megduplázódott, a korábbi években 7 és 8 ezer körül mozgott, tavaly ez a szám 15 ezer körül volt – mondta Gyulai Gábor, hozzátéve, hogy emiatt jelentősen emelkedett a folyamatban maradt ügyek száma is.