Budapest XXII. kerület Önkormányzat adóhatósága telekadó megfizetésére kötelezte azokat az ingatlantulajdonosokat, akiknek a telkén nagynyomású gázvezeték húzódik át. Szabó Máté ombudsman a törvényi szabályozásban megkülönböztető rendelkezéseket talált, és észrevételeit megküldte a nemzetgazdasági miniszternek.

A helyi adókról szóló törvény 2012. január 1-jével módosult: megszüntette az épülethez, építményhez, nyomvonal jellegű létesítményhez tartozó biztonsági övezet adómentességét, mert a törvényalkotó szerint védőövezet nem jelenti azt, hogy a telek, telekrész ne lenne hasznosítható. A helyi adókról szóló törvény emellett az építési tilalom alatt álló telkek területének 50 százaléka alól adómentességet biztosít. Az energia-ipari jogszabályok szerint ugyanakkor építési tilalom vonatkozik a közérdekű használati joggal – bányaszolgalmi joggal – terhelt telkekre, tehát például azokra is, amelyeken a bepanaszolt esetben a gázvezeték húzódik. A jogszabály viszont ebben az esetben a tulajdonosnak nem adja meg a telekadó-mentességet.

Az alapvető jogok biztosának álláspontja szerint a jogszabályok eltérően rendelkeznek az ugyanolyan jellegű helyzetről. Az építési tilalom alatt álló ingatlanok és a vizsgált ügyben a bányaszolgalmi joggal terhelt ingatlanok tulajdonosai gyakorlatilag azonos csoportba tartoznak, hiszen mind a két esetben építési tilalom áll fenn az ingatlanon, vagy annak egy részén. Ennek ellenére a jogalkotó csupán az építésügyi szabályok alapján biztosítja az adómentességet, míg a szintén építési tilalmat magában foglaló, közérdekű használati joggal terhelt ingatlanok esetében nem. Ez a megkülönböztetés önkényes – állapította meg az ombudsman. A jogalkotó nem volt tekintettel arra sem, hogy a közérdekű használati joggal terhelt ingatlan tulajdonosai az ingatlanuk egészének vagy egy részének közérdekű használatával már hozzájárultak a közös szükségletekhez. Nincs tehát ésszerű indoka annak, hogy eltérő szabályokat állapítsanak meg az azonos csoportba tartozókra – fejtette ki véleményét az ombudsman.

A biztos emellett arra is rámutatott, hogy a jogalkotónak a telekadó-mentesség eldöntésekor külön is értékelnie kell, hogy az ingatlan tulajdonosa korlátozva van-e a telek használatban vagy sem, továbbá mi az indoka a korlátozásnak, és hogy az adó kivetése megfelel-e az arányos közteherviselés szempontjának. A jogsérelem veszélyét veti fel, ha nem veszik figyelembe az ilyen tényezőket.

Az adómentességek és kedvezmények meghatározásánál a jogalkotót széles körű mérlegelési jog illeti meg. Az alapvető jogok biztosa ennek figyelembe vételével együtt felkérte a nemzetgazdasági minisztert, hogy tekintse át és vizsgálja felül a telekadó-mentességre vonatkozó törvényi szabályozást.

A teljes jelentés elolvasható →